Cenner Mihály: Magyar színészportrék 1. (Színháztörténeti könyvtár 12., Budapest, 1963)

választott, akár a testmozdulatban, akár a cselekvésben, az előbbi pillanatnak valamelyes nyoma." De a színészek színpadon kívüli ábrázolásaikban is magukon viselik hivatásuk, foglalkozásuk nyomait. Lendvay Márton finoman pózoló, elegáns tartása, Prielle Kornélia természetes komolysága vagy Munkácsy Flóra biedermeier bája egyaránt kiváló példái az effajta művészi ábrázolásnak. A hatvanas évek kőrajzolói inkább hasonlatosságra, mint jellemzésre törekszenek. Bőséges példáját láthatjuk ennek Grund Vilmos vagy Elische© Lajos alkotásain. A fametszetek elsősorban a Vasárnapi Újság számára készült ilyen nemű alkotások, inkább illusztratív jellegűek. Huszka Lajos, Busz Károly, Fóliák Zsigmond gyakran régebbi ábrázolásokat hasznainak fel ujabb munkáikhoz, de eredeti alkotásaik sem igen haladják tul az újságolvasó pillanatnyi érdeklődését. Kétségtelen, hogy a művészi ábrázolások között a szerepes szinészábrázolás egyike a legnehezebb feladatoknak. Szintézisbe kell hozni a szinész emberi és művészi egyéniségét a szerep jellemével és az ábrázoló művészi felfogásával. Ugyanakkor statikusan kell ábrázolnia azt, ami a valóságban dinamikus. A képzőművésznek a fejlődő, változó életet eképpen történő ábrázolásáról irta László Gyula egy kiállítás katalógusának előszavában: "...a látvány emlékképét felhasználva, dinamikává fokozza a rágondolást." (I. Á. kiállításának katalógusa, Bp. 1963«) Szigligeti Ede Megyeri Károlyról szavakkal rajzolt portréjában Lessingre hivatkozik, az ábrázolásnak az eredetivel való összehasonlításakor, az előbbi fogyatékosságának magyarázatául. Lessing értett a színházhoz és ismerte a színészeket, de ismerte az ábrázoló művészet lehetőségeinek határalt is. Bár a XJJC. század magyar grafikusainak nincs szükségük mentegetésre, s örülünk, hogy mult századi színészeinkről ilyen és ennyi ábrázolás fennmaradt, film még nem lévén, mely őket mozgásban Örökíthette volna meg, meg kell