Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés történetéhez a XIX. sz. második felében (Színháztörténeti könyvtár 10., Budapest, 1963)
Bevezetés
volt, hogy a színházak csak a divatos zeneszerző miatt vállalták a betanítás gondját. - A szegedi bemutató /1886. dec. 10./ után a vidéki újságíró rámutatott, hogy "a tanyának is van arisztokracziája és plebejus eleme", a egy ilyen paraszt-mágnás és egy nincstelen leány szerelméből adódott a bonyodalom. Molnár tehát bizonyságot tett szociális tájékozottságáról. Ezen, a zenén éa az előadáson kivül azonban más dicsérni valót a Szegedi Napló sem talált a produkcióban. /21/ Molnárnak a népszinmü életben tartása körüli bizonytalan keresgélésében volt egy,a fentieknél sokkal talpraesettebb ötlete is: a János vitéz színpadra alkalmazása. Arra már nem mert vállalkozni, hogy egészében maga Írja át szinpadra. A verses szöveget szegedi jó ismerőse, pártfogója, Posa Lajos, a zenét Dankó Plata gondozására kivánta bizni. Reményei, mint már annyiszor, magasan szárnyaltak. Az 1889- 90-es évadot ennek a műnek az elképzelt fénye ragyogta be. Helyesen látta meg a költeménybén rejlő színpadi lehetőségeket, csak, mint általában mindig, ezúttal sem kapott megfelelő segítséget. - Pósa " János vitéz zel sas szárnyakon fog a világ körül röpülni-emelkedni" és szobra a Petőfié mellé kerül, irta. A jóslat nem vált be. Pósa nem készült el a szöveggel, Dankó a zenével. Ilyen nagy koncepciójú alkotás hangszerelésére Dankó nem is lett volna alkalmas. Az 1890- es évvel elmúlt Molnárnak ez az álma is, ós vele az utolsó ábránd a népszinmü jövője és saját sorsa jobbrafordulása felől. /22/ Egy másik,rendezői képességének kiválóan megfelelő műfaj volt a látványos - nála speciálisan hazafias - revü. Hogy országszerte hires francia operettrendezései, a Dunanan és az Ördög pllulál helyett ebben a rövid, elsősorban az adatfeltérás céljait szolgáló tanulmányban a Bém hadjáratá t részesítjük előnyben, annak az az oka, hogy az előbbi kettőhöz nincs adatunk, a Bemn ek azonban fennmaradt egy - a