Staud Géza: A magyar színháztörténet forrásai II. (Színháztörténeti könyvtár 8., Budapest, 1962)

V. Emlékiratok

Egyes szenvedélyes kitételei miatt a teljes szöveg még ma sem közölhető. Ebben az Írásban a kutatót nem annyira az adatok, mint inkább egy nagy művész belső fejlődése,vágyai, vergődései, lázadásai, csalódásai, alkotói problémái kötik le. Jászai önmagával szemben is nyers őszintesége teszi hi­telessé minden sorát. Kézirata a Széchényi Könyvtár kézirattárában van és 6 füzetre terjed.Első bejegyzése 1893-ból, az utolsó 1925-ből való. Eddig két kiadást ért meg, az elsőt Lehel István,^ a másodikat Debreczeni Ferenc rendezte sajtó alá Jászai Mari 2/ egyeb irasaival együtt. Értékes emlékiratot hagyott hátra Kassai Vidor. Egész életén át irta toldozva, simitva, javitva kéziratát,s 1880­ig jutott el. Önéletrajzi adatain kivül értékes közléseket kapunk benne a Budai Népszínházról, a vidéki vándorszíné­szeiről, a kolozsvári színházról, az István téri szinházról és a pesti Népszínházról. Kortársait - többek közt Egressy Gábort, Tóth Józsefet, Jászai Marit - érdekesen jellemzi. Anekdotázó, sokszor egyenetlen előadásmódja ellenére hasz­nálható forrásmunka. Kassai születésének századik évfordu­3/ lójára Kozocsa Sándor rendezte sajtó alá. Deréki Antal vidéki szinész, majd színigazgató két kö­tetre való cikkben irta meg emlékeit. Pálcás színésze k^ ós «/ , • Vándorkomédiások ^ cimü munkai anekdotikus formaban eleve­nítenek föl különböző eseményeket a magyar színészéletből. Egyes részletei - igy a Petőfi Zoltán szinészkedósére való emlékezés - forrásként használhatók. 1/ Jászai Mari emlékiratai. Sajtó alá rendezte Lehel Ist­ván. Bp. 1927. 2/ Jászai Mar i Írásai. Emlékezések - Napló - Tanulmányok. Válogatta és a bevezető tanulmányt irta Debreczeni Ferenc. Bp. 1955. 3/ Kassai Vido r emlékezései. A művész születésének száza­dik évfordulójára sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor. Bp. 1940. 4/ Deréki Anta l: Pálcás szinészek. Bp. 1914. 5/ Deréki Anta l:Vándorkomédiások./Visszaemlékezések./ Bp. Y922I - 42 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom