Cenner Mihály: Márkus Emília (Színháztörténeti könyvtár 4., Budapest, 1961)

II. Színész és szerep

"A legkedvesebb ajándékot pedig a Vigszinházi közvetítésen kaptuk. Márkus Emilia mondott verseket; egy édes, dallamos hang a múltból,az élő hagyomány hangja. Egy klaszszikus művészet jelent meg élő valóságként a művész hangjában,aki halhatatlan fiatalságával itt ragyog közöttünk. Isten kegyelméből, hogy el ne tévedjünk a szenvedélyes átértékelések mai konfúziójában. Megrendítő élmény volt hallani Emiliától Adyt, akit mi most a vád és a prófétai harag forradalmi attitűdjében látunk és akinek mély és nosztalgikus emberségét, sóvárgó liráját nem hallanánk, ha ez a tisztább művészet nem dalolná. Jó lenne, ha többször mondaná Márkus Emilia eltávozott nagy költők verseit, mert ilyen hiteles tanúság kell, hogy megértsük az embert, aki a költő müvében nemcsak világnézetét, hanem önmagát is manifesztálja." Mikor egyszer megkérdeztük Márkus Emmát, hogyan jutott el Adyig, elmondta, hogy a század elején Hatvány Lajos egy kis kötetet adott át neki azzal, hogy ha talál benne szavalnivaló verset, népszerűsítse az ismeretlen fiatal költőt. A művésznő átnézte a füzetet és azzal adta vissza Hatványnak, hogy zöld szamarakról nem szaval verset. A fiatal Ady - mert ő volt - kezdő, expresszionista korszakából csak ezt látta Márkus. Később megismerte és megszerette Ady költészetét, de a költő akkor már nem élt. "Nem adhatok másként elégtételt Adynak, csak ha minden szavalóestemen az ő költeményeit is mondom" - vallotta Márkus Emma. Kérésünkre Hatvány Lajos a történet hitelességét Írásban adta. Szívesen szavalt Shakespeare szonettjeiből, kedves versei közé tartozott a Szeptember végén, a Merengőhöz /Vörösmarty/, Eötvös Bucsu c. verse, melyeket jellegzetes, hosszú, szálkás betűivel maga másolt le verses füzeteibe. Sokszor szerepelt a rádióban is: felolvasásokkal, emlékezésekkel, nagy szerepeiből összeállított jelenetekkel