Cenner Mihály: Márkus Emília (Színháztörténeti könyvtár 4., Budapest, 1961)

II. Színész és szerep

ta, ingatag, jóra-rosszra szinte egyképpen hajló női léleknek, melyet érzés és szenvedély kormányoz, de melynek küzdelmét, sőt botlásait is megszépiti a nőiség varázsa. Ezt leheli alakja, festői, lágy mozdulatai, hangja, melyben hol drágakövek, hol vércseppek csillognak. Szokás azt mondani, hogy egy kevéssé mindig önmaga, de csak annyiban, mert minden szerepe hozzásimul,magára ölti, de mint jelmezét. Egyénisége a prizma, mely szerepét a szivárvány színeire bontja." És most a Gr eguss- jut almát érdemelt Stuart Mária alakításáról mutatunk be két kritikát, amelyet a darab 1927-es felújításakor irt Harsányi Kálmán, illetve Galamb Sándor. "Márkus Emilia! Jó egynéhányszor láttuk tőle Stuart Máriát, de akkorának, mint ma, még sohasem. Királynőibb valakit elképzelni is alig tudnánk, mint amilyennel az első felvonásban remekelt, ült; meg volt fosztva a méltóság leghóditóbb fegyverétől, a fölmagasodástól; és ugy fölibe nyúlt mégis az előtte peckesen fölmeredőknek, mintha Istentől való királyi mivolta trónostul a levegőbe emelte volna. Ez a tökéletes, makulátlan királyiság arannyal szőtte át a gyönyörű szerep minden szinét. Könyörgött, de királynő maradt; tombolt, ujjongott, megtört, lemondott, fölsirt benne még egyszer a régi szerelem, megbékélt sziwel alázkodott meg Isten előtt, de véges-végig, mindig királynő maradt. Nem tudunk elképzelni különb Stuart Máriát." Galamb Sándor kritikája: "Stuart Mária szerepe annyiban tartozik a nehezebb művészi feladatok közé, mert a színésznőnek - ki mindössze háromszor jön a színpadra - mind a háromszor merőben más húrokon kell játszania. E különböző vonásokat egyképpen jól ábrázolni s e változatos megnyilatkozásokat mégis ugy egységbe markolni, hogy a jellem alaphangja a jelenetek minden izén átremegjen, ez ennek a szerepnek főnehézsége. Márkus Emiliának a feladatok megoldása tökéletesen sikerült. Az első felvonásban a bűntudattól gyötört és a