Cenner Mihály: Márkus Emília (Színháztörténeti könyvtár 4., Budapest, 1961)

II. Színész és szerep

 szerepet Márkus Emilia mindvégig illúziót keltőén játszotta. Erre többek között bizonyíték Móricz Zsigmond 1923-ban irt kritikája: "Márkus Emma a Lady Annában ért el művészetének csúcsára. Ebben az izzó és jelentéktelen, ebben a gyönyörű és semmis, ebben a gyűlöletből házasságba átcsapó erotikus lényben." A darab felújításakor, Galamb Sándor kritikájában, a koporsó jelenet megoldásáról igy ir: "A nőszereplők között méltán volt legnagyobb sikere Márkus Emiliának, Lady Anna megszemélyesítőjének. A kérő jelenetben, amikor férjének és apósának gyilkosa, apósa koporsója előtt kéri meg kezét, s ő végül is igent mond Richárdnak, ezt a bizony hihetetlen átalakulást azzal próbálta megmagyarázni, hogy ettől a féktelen erélyű férfitól szinte hipnotizáltnak mutatta magát. Tágra nyilt szeme szinte néha kérdezni látszott, hogy mi is történik most vele. Mikor a jelenet derekán egyszer tekintete Richárdéval találkozik, ijedten nyújtja két karját feléje, mintegy elhárítva azt a lenyűgöző hatást magától,hogy aztán ernyedten ejtse megint alá." Dumas Franciilon cimü darabjában volt egy jelenet, ahol Márkus Emma megrázta a fejét, s abban a pillanatban kibomlott a haja, s mint aranyzuhatag hullott le a térdéig. Nem paróka volt ez a haj, hanem az ő saját, igazi aranyszőkesége, amely szépségének mindenkor különös és tökéletes keretet adott. Bródy Sándor egész cikket irt Márkus Emilia hajéról, s ezeket jegyzi meg a darabról: "Az elmúlt héten bementem a Francillont nézni. A szines fényű előadás nem fényes többé. A szinészek felmondják szerepeiket, csak a fiatal Náday Béla alakit. Maga Francine, Márkus Emilia, sietve, de biztosan pergeti le mondanivalóját.A Márkus Emilia Francillonja olybá tűnt fel előttem, mintha álmából költötték volna fel. A régi volt, hü volt, jó volt, de álomszerű volt. Egy ponton azonban a művésznőt megfogta, megrázta és elragadta a szerep. Amikor Riverolles grófné megtudja, hogy megcsal-