Frantisek Kubr: F. Kubr: A cseh munkásszínjátszásról. (Színháztörténeti könyvtár 3., Budapest, 1961)

Kezdeti lépések az első világháború után

talán kulturális rendezvényekkel és színházi előadásokkal szerezték. A cél szentesitette az eszközt. A közönség állí­tólagos szórakozási szándékát azonban a csoportok a való­ságban csak takaróként használták saját ideológiai elmara­dottságuk leplezésére. A DDOÖ-nak 1920-ban 360 - csehországi, morvaországi és szlovákiai - együttes volt a tagja. A szövetség azzal, hogy körzeti szervezeteket létesitett és tanfolyamokat in­dított, megjavította munkáját. Ebben az évben megkezdődött a hivatásos művészekkel való szoros együttműködés is. A szociáldemokrata párt megalapította Prágában a Socialistic­ká Scéna-t /Szocialista Szinpad/, azt a közönségszerveze­tet, amelynek - hasonlóan a német Volksbühne-hez - célja volt, hogy a munkásság számára válogatott előadásokat ren­dezzen. Ehhez a szervezethez csatlakozott egy szociáldemok­rata színészekből álló együttes is, haladó színdarabok be­tanulását tűzve ki feladatául. Ennek a csoportnak a vezető­je a prágai Nemzeti Színház későbbi rendezője, Vojta Nóvák. A Socialistická Scéna és a hozzá felzárkózó együttes néhány előadás után megszűnt. A munkásélőadásokat újra a Délnická Akademie rendezte, de a DDOÖ és a haladó művészek együttmű­ködése fennmaradt. Az 1920-as év azonban más szempontból is rendkívül jelentős volt a DDOÖ további fejlődését tekintve. Ebben az időben fellángoltak a szociáldemokrácián belül a párt jövő­beni irányvonaláért folytatott harcok. A jobbszárny ugy határozott, hogy együttműködik a burzsoáziával és képvise­lőjével, T.G. Masarykkal. A jobboldaliak attól sem riadtak vissza, hogy szétverjék a párt ós minden szakszervezete, kulturális- és sportszervezete egységét. - A DDOÖ vezető­sége, hogy az egységes szervezetet megőrizze, először a semleges irányzatért harcolt. Ez a semlegesség azonban nem használt. Nemcsak a pártban, hanem minden munkásszervezet— ben fellángolt a harc: a munkásosztály a burzsoázia függ­vényévé váljék-e, vagy megteremtse maga számára saját for­- 19 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom