Frantisek Kubr: F. Kubr: A cseh munkásszínjátszásról. (Színháztörténeti könyvtár 3., Budapest, 1961)

A DDOČ - Szövetség - Központ - Szervezet

A DDOÖ-SZÖVETSÉG-KÖZPONT­SZERVEZET Végezetül szóljunk még néhány szót a DDOÖ szervezet­ről és központjáról. A szövetség önálló alapszabályokkal rendelkező önál­ló egyesületek csucsszervezete volt. Ezek az egyesületek kollektiv tagjai voltak a szövetségnek, és mint ilyenek mintegy évi 50 korona tagdijat fizettek. 1935-ben ezt a kollektiv tagdijat 25 koronára csökkentették,ezzel is hang­súlyozva, hogy a szövetség ideológiai, nem pedig gyakorla­ti intézmény. Az önálló munkásegyesületek mellett volt még 69 / egy sor drámai kör a proletár-sportegyesület szervezete­iben is. Legalábbis részben ezek is tagjai voltak a DDOÖ­nak. Az egyes egyesületek minden két évben elküldték kül­dötteiket a DDOÖ kongresszusára. Közülük választották az elnökséget, amely a szövetség munkáját vezette, és felelős­séggel tartozott a taggyűlésnek. A szövetség alapszabályza­ta értelmében az elnökség a hivatalos közegekkel szemben is felelős volt, rendezvényeit be kellett jelentenie és jó­váhagyatnia. A szövetség adta ki a Délnické Divadlo cimü havi fo­lyóiratot. Hogy ezt a folyóiratot minden anyagi támogatás nélkül legkevesebb 2000-5000 példányszámban fenn tudják tartani, ehhez nap mint nap az áldozatkészség komoly példá­ira volt szükség. A folyóirat fennállásának tiz esztendeje alatt egyetlen olyan esetre sem emlékszem, amikor valamely cikkért vagy a szerkesztési munkáért a legkisebb tiszte­letdijat is fizették volna. - 99 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom