Staud Géza szerk.: Kelemen László naplója és feljegyzései (Színháztörténeti könyvtár 1., Budapest, 1961)

Az elmondottakból kétségtelen, hogy Kelemen László bár inkább ügyetlenségből és könnyelműségből, mint rossz szándékból compromittálta gyöngyösi és losonczi szereplésével a magyar játékszin ügyét. Tönkre mégse tehette, mert Rehák Józsefnek sikerült a közhatóságokat meggyőzni arról, hogy egy társulat bukása még nem jelentheti a magyar játékszinnek, mint Institutumnak bukását, sőt, hogy okulni kell a példán és eztán nem szabad a magyar szinészet oly fontos nemzeti érdekeit egy ember sorsával szerves kapcsolatba hozni. A mit Rehák kezdeményezett, hogy a játékszin ügyét szerves kapcsolatba hozta a magyar nyelv és irodalom érdekeivel, azt Kultsár István tovább folytatta, és pályázatával közbeszéd tárgyává tette. A 2o pályázó soraiból kiváló három nyertes a mellett tanúskodott, hogy nemcsak a polgári* közhatóságok, hanem az egyházak minden nagyobb felekezetű lelkészei is egyaránt hirdették és vallották a magyar játékszin ügyének a nemzeti nyelv és műveltség ügyével való szükséges kapcsolatát. Ekként elméletileg tisztázódott a magyar játékszin ügye. Most már csak a gyakorlati kivitel volt hátra. Kelemen László esetének ekként egy szempontból mégis jó hatása volt: fölrázta a közvéleményt, mely az 1796 évi pesti eloszlás után teljesen elveszettnek gondolta a magyar játékszinnek oly fontos ügyét.