Staud Géza szerk.: Kelemen László naplója és feljegyzései (Színháztörténeti könyvtár 1., Budapest, 1961)
hogy a magyar játékszín ügyéért való hazafias lelkesedés, sokszor mily éles ellentétben állott a félig ismert valósággal, és hogy mily sok időnek kellett addig eltelni, míg a magyarországi színészek valósággal meg is érdemelték ugy a megyei, mint az országos támogatást. Csakis azon esetben, ha ily lelkes fölszólitások valódi hátterét megismertük, csakis akkor érthető meg: honnan van az, hogy a hazafias felbuzdulást sokszor a legnagyobb közöny váltja föl. A félrevezetett megyék aztán sokszor akkor is akadékoskodnak, midőn egy-egy társulat igazán és jobban megérdemli a pártolást mint az, mely csorbát ütött a magyar szinészet hitelén. Pestmegye szerint csak a rögzött balvélekedésüek kételkednek még abban, hogy a Játékszínek annyiból legfoganatosabb erkölcsi oskolák legyenek, a mennyiben az irés és szóbeli intések csak az észt érdeklik, a játékszini előadások pedig, ha jó felvigyázás alá bizattatnak a dolgoknak szinről-szinre való előadások: által, az akaratot is, a kellemetességnek már magában is vonzó szine alatt a legkönnyebben meghóditják. Európa , t feöbb Nemzettyei" mind játékszíneket állitottak föl, mert azokat tartják „a szép Ízlésnek tenyésztetéstére legfoganatossabb eszköznek". Ezzel odáig vitték a műveltséget, „hogy a Pranczia, Anglus, Olasz vagy Németh nyelveknek tudassa még Hazánkban is a nyilottabb Tudósságnak jeléül vétetik." Megemlíti, hogy az idegen népek hatása már eddig is nagyon is átjárta egész nemzetünk valóját. „Az eredeti Magyarság szembetűnő omladozássának máskép határt vetni nem lehessen, hanem ha a Magyar Nemzetnek indulattya, a szépségnek külső szine alatt, minden távozásoktul az által el vonattatik: hogy a maga fele között is fel-talállya azon tárdgyat, melly után eddig a külső Nemzeteknél volt kéntelen fáradozni!" Miután pedig Pest megyének ezen okok alapján az a szándéka,hogy a legközelebb tartandó Országgyűlésen a „Magyar Játékszini Társaságnak örökösitése" köztanácskozásba
