Staud Géza szerk.: Kelemen László naplója és feljegyzései (Színháztörténeti könyvtár 1., Budapest, 1961)

hintő s rövid néhány év leforgása alatt egyszerre négy helyen játszotta el nemcsak műsorát, hanem tekintélyét a magyar szinészet: Pesten,Kolozsvárott, Debreczenben és Nagyváradon. Az Országos Pártolás hiányát nem tudta egyes emberek, vagy Vármegyék támogatása pótolni. A pártolók között akadt szeszélyes is, a ki nem volt hajlandó mindenben az engedékeny szerepét játszani. Ha szinészeinkből hiányzott is a gyakorlat és a művészi képesség, mégsem voltak hajlandók mindenkinek beleszólását eltűrni s igy a szinészi hiúság - ez a korán érő csemete - számtalan összeütközés kiinduló pontja volt. A nagy közönség hazafias hódolatában többet véltek látni mint kellett volna. Elfelejtették, hogy sokhelyütt csak az újság ingerével hatottak közönségükre, s midőn a pártolás fogyatékosabbá vált és művészi és hazafias önérzetükben voltak megsértve, ehhez se volt oly joguk mint hitték. A közönség pártolását köteles hazafias adakozásnak minősítették és ha ez elmaradt, sose keresték az okokat magukban vagy a közönség anyagi helyzetében. A kellő egyensúly nem állott még be előadók és közönség közt. Amazok csak a maguk jogait és a mások kötelességeit keresték mindenben. A közönségnek meg éppen ellenkező nézetei voltak jogról és kötelességről. Szinész és pártoló is elsősorban magára gondolt. Amaz mindig függetlenségét állította előtérbe s az elismerést követelni látszik; emez viszont egyebet is kivánt,midőn megtakarított garasait a haza oltárára lerakta. A válság legnagyobb oka kétségtelenül: a helyzet bizonytalansága. A rossz kezdet, a gyámolitás rendszertelensége évtizedeken át fenyegetik a magyar szinészet jövőjét. De mihelyt ezen a téren is javulás áll be a magyar szinészet természetes kifejlődése legfőbb akadálya gördül el az útból. A jó szándék meg volt első színészeinkben. Az a csapat,mely Debreczenből 1799 végével visszarepül B.Wesselényi védő szárnyai alá, nemcsak azt mutatja, hogy az első