Staud Géza szerk.: Kelemen László naplója és feljegyzései (Színháztörténeti könyvtár 1., Budapest, 1961)

déni: szervezkedést, összetanulást, összjátékot. Sőt egyebet: a közönség becsületének anyagi pártolásban nyilvánuló megszerzését is. A helyzetet még súlyosabbá tette az, hogy ép az a férfiú, ki e helyzetben legtöbbet segithetett volna rajtok s most alkalma nyilott volna őket Kassán gondjai alá venni: Kazinczy Ferencz fogságba került s igy a vidéki tartózkodás nem válhatott azonnal gondozó, fölnevelő iskolájukká. E kétséges helyzetben egy mentője mégis akadt a magyar színészetnek Kelemen Lászlóban,a magyar szinészet első igazgatójában. Értékét ma már bajos egész határozottsággal megállapítani. Hogy lelkes és buzgó ember lehetett, ezt pesti pályafutásából sejthetjük. De ugy látszik, hogy lelkességét nem támogatta kellő irodalmi műveltség, buzgalmát erős ethikai érzés. Szereplésre vágyása nagyobbnak látszik képességeinél, vállalkozási hajlama okosságánál. Hogy elevenségét nem támogatta igaz férfias kitartás, misem igazolja inkább mint az,hogy midőn nem lehetett tovább vezető tagja egy társulatnak, megválik a magyar színészettől s mint népiskolai tanító végzi be pályafutását Csanád Palotán 1814-ben. Hiu, kitartásban elernyedő, kapkodó ember lehetett, a mi nem zárja ki, hogy becsületes szándékait, lelkességét elismeréssel ne emlegessük. Férfiasságát, tudását azonban bajos lesz kiemelnünk,ha meggondoljuk,hogy /2/ az ügyvédi diplomával rendelkező' 'Kelemen László nem mint ügyvéd, hanem mint néptanító fejezte be életét 54 éves kOZZ/ rában. Mindenesetre érdemül kell betudnunk, hogy az 1798-ban fölbomlott magyar társaságot egy ideig nem engedte elzülleni. De még ennél is nagyobb érdemül azt tekintjük, hogy az 1796-utáni kornak ő az egyetlen krónikása s ránk maradt kézirat! följegyzései révén ma már világos képet alkothatunk a magyar szinészet története eddig legke-