Csiky Gergely: Az udvari kalap; Q 18776

TIZENHARMADIK JELENET Philibert.

Carina. PHILLIBERT /a háttérből jő, magában/ Itt már a válasz, láttam, olvasám, S helyére visszatettem gondosan; Rövid szavú, nera gyújt szövéneket, Az ád világot, a ki elviszi. A nagyrátermett4 Ki ez? Leányom? Rosszkor jött elém. Egyetlen ő, a kit nem sujt gyanúm, S most a gyanúsakért oped szivem. CARINA. Ah jó atyám megjöttél? Jó szerencse Kisért az uton? Hogy van a királyné? PHILIBERT/méltósággal/. A gyomra fáj és szédül a feje. CARINA. Mint elfáradtál, mint ki vagy pirulva! Szegény papám, fárasztó és nehéz Az ország dolga, nemde? Jer idébb, Hadd könnyitsem meg kissé terhedet« Leoldom kardod!... igy, s most hadd vegyem le Pejedről ezt a súlyos kalapot. PHILIBERT/megrázkó dva/. A kalapot! CARINA /leveszi a kalapot/ Majd elteszem helyére S hozok helyette könnyű föveget. /Balfelé indul a kalappal/ Philibert /magában/. Jéggé fagy vérem. Oh! Hát mégis ő! /Lábujjhegyen Carina után megy s vállán keresztül nyúlva megragadja kezét, épen mi^or kiveszi a levelet s ezt kikapja kezéből./