Csiky Gergely: Az udvari kalap; Q 18776

EMÁNUEL, Az, én kisasszony ! CARINA /nevetve/ Oh Emánuel! Be nagy bolond is vagy te. Nos, beszélj. Hogy vannak otthon kedves szigetünkön? Virulnak még kedves virágaim? EMÁNUEL. Virágaidból bokrétát köték. /átadja./ CARINA, Mily édes, kedves! Csak nálunk terem Ily szép virág! Hadd szivom illatát! Ah ez az illat! Mintha érezném A tenger hűs szellőjét, mintha látnám Az égbe nyúló sziklák ormait, Sziklára kúszó repkény szállóit..,. Oh mily szép otthon! Oh Emánuel! Hát kis fehér kecskémet láttad-e? Megvan még? Milyen? EMÁNUEL. /Kezével mutatva./ Ekkorára hizott. CARINA, S én itt ez udvar fülledt levegőjén Egészen elsoványodom. Biz úgy Emánuel, nagyon sovány levék. Szegény kis kecském, búsúl-e utánam? Tud még ugrálni.? EMÁNUEL. Majdnem felöklött, Hogy rákötém a piros szalagot, Melyet számára küldél...Azután Meg is csókoltam.