Faragó Jenő: Offenbach; Q 16143

-36. / Sokatmondóan./ A fejével szeretnék okosan beszélni. Eugenie: / mindent tud /: Haha! Ne fordítsam el. Offenbach: Igen, a fejével ! Na, ne for itsa el ! Eugenie: / mindent tud /: Ha-ha! Ne fordítsam el, hogy ön fordítsa el ! Offenbach: / szerénytelenül /: Bevallom, ez volt a célom ! / Összetett kézzel az ég felé néz./ Oh, bár sikerülne • Eugenie: De hát mit gondol ön ? Hogy megszédit ? Hogy legyőz ? Hogy diadalmaskodik felettem ? Azt hiszi, hogy nekem is elég volt egy pillanat, jöttem, láttam és megszerettem önt ?! Offenbach: Megcsodálja, hogy elfogult vagyok ! Sem arcom, sem külsőm nem ad arra jogot, hogy elfogult legyek. Eugenie: Azt hiszi, hogy a mi vidéki lelkünket is ott formálják és olyanokká formálják, mint a párisi dámákét ?! / Visszamegy Offenbach előtt./ Offenbach: /Eugenie átmenetelekor nem bir magán uralkodni, elkapja kezét s forró csókot nyom kezére. Eugenie el akarja vonni, de fejét félre fordítva, kezét az Offenbachéban felejti mégis. Csók után a kezet nézve /: Milyen különös ez a zöldköves gyürü I Eugenie: Családi ékszer ! Anyámtól kaptam ! Offenbach: / nézi " a cimer helyén " s olvassa a bevésést /: Szeress ! Mindig csak szeress !! Eugenie: / maga elé, a levegőbe nézve, de át is érezve /: Igen, szeress, - mindig szeress ! Offenbach: / üegérti a nő lelki vívódását. Szenvedélyesen megcsókolja a gyürüt./