Igaz barátság és szíves szerelem; Q 14598

Mint Floréntinánál másokért instálni, Mert magam is kedvet tudnék ott találni. Ugyanis ha hajol a Philosteneshez, Hogyha szeretetét megnyerhetném ehez, Örömestebb hajol a Philosteneshez ? Mert nem ismeretlen immár személyéhez. Ezt talán maga is meg fogja nevetni, Hogy mások dolgait akarom követni, A magamét pedig hátam mögé vetni, Mivel magamnak is kellene szeretni. De nem illetne az igaz barátságot, A tökéletes szív nem tud csalárdságot, Széretete bennem gyújtott olyan lángot, A mely nem forralhat semmi álnokságot. Tégy le azért szívem minden gondolkozást, Légy jó barátodhoz, ne láss megváltozást, Szánd meg Philostenest, ki lát nagy kínlódást, Be kell teljesítni az igaz fogadást. A barátság szíve kit igazán gyújtott; Semmi olyan mocskot szívére nem hajtott, Összecsinált rende mitől lenne bontott, Igaz tüze minden akadályt elrontott. Azért ha nehéz is, mégis felfogadom, Sőt a mint fogadtam , magam úgy rá adom , Hogy darabos útját mindaddig tapodom; Régen várt szerelmét én el nem ragadom. Mert szegény barátom azt csak alig várja, Tudom, szívét mennyi kínok habjajárja, Mert elborította szerelemnek árja, Ha választ nem viszek, lesz halálos kárja. Szokott a késlelés ártani mindenben , Várakozásnál nincs nehézb szerelemben,