Wedekind, Frank: A tavasz ébredése; Q 13670

36 » I

/6 /Hans/ Hans : Imádkoztál ma éjjel, Desdemona? /Előhúzza a melléről Palma Vecchio Vénuszának egy reprodukcióját/ Nem tul miatyánkos a tekinteted, édesem előre méláz már az elkövetkezőn, mint felcs.irázó boldogságunk kezdetén, mikor megláttalak, ahogy ott heversz Schlesinger Johathán kirakatában épp olyan igézők még a hajlékony tagok, a csipő szelid ive, a feszes, ifjonti keblek - 6, a sors kegyétől megszédülhetett maga a mester is, mikor diványán elterülni látta a tizennégy éves eredetit; Meglátogathatsz álmomban néha majd? - Tárt karral foglak várni, és kicsékolom belőled a lélegzetet. Ug.y költözhetsz be hozzám, mint hazatérő urnő, elhagyott kastélya termeibe. Egy láthatatlan kéz kitár kaput, ajtót előtted, s lent, a park sűrűjén egy szökőkút felcsobog... Van rá okom! - Van rá okom! - Mellemben rángó dobbanások jelzik, hogy nem léha. kedvtelésből \ . ölök. Torkom szorul, h.a. eszembe jutnak éjeim, amagányos. Nem, lelkemre mondom, gyermek, esküszöm, nem untam rád, nem, ez nem kiábrándulás. Ki henceghetne azzal, hogy téged megunt?! De te kiszivod csontomhói a velőt, meggörbeszted a