Sztanyiszlavszkij konferencia; Q 12297

megjelenik Miskin herceg - Szmoktunovszkij, a Vezető - Tolubejev, Csackij - Jurszkij, Molcsalin - Lavrov, Besszemenov - Lebegyev vagy Holsztomér - lebegyev, akkor mindezekben a szinpadi alkotásokban - hasonlóan Sztanyiszlavszkij alkotásaihoz - egy történelmi, társadalmi és filozófiai jelenség tárul elénk. A rendező nem akkor arat győzelmet, amikor borzasztó maszkokat a szinpadra állitva, a mejerholdi idézetekhez tér vissza, hanem akkor, amikor például a tömegjelenetet szimbólummá süriti. Ugy ülteti le az összes beijedt hivatalnokot, mintha egy remegő méhraj lenne, egyetlen fotelbe, amelyik a megjelenő "revizor" szine előtt áll. A gondolkodás objektivitása és a rendezői fantázia szélességének tekintetében Tovsztonogov Sztanyiszlavszkij nyomában halad. Anatolij Efrosz előadásai szubjektivabbak, pszichológiailag törékenyebbek és liraian kifinomultak. Ezekben akkor éledt fel Sztanyiszlavszkij hagyománya, amikor rendezőjük átgondoltan és mélyrehatóan nyúlt hozzá Moliere, Dosztojevszkij, Shakespeare, Csehov és Gogol müveihez, előhivta belőlük a jóság, az emberiesség hangjait és az embertelenség elleni tiltakozást. A brechti aszketizmussal végzett kisérletei néha más irányba ragadták. A régi sablonok megtisztításáért folytatott rohamok egysíkúsággal fenyegettek. De amikor a rendező visszatért az életszemlélet igaz dialektikájához és zenei polifóniájához, szégyenlősen eltakart emberi drámákat tárt föl az ostoba és nevetséges gogoli figurákban, ott ahol ezt nem is sejtették. Az ő Háztüznézője nem vaudeville, hanem a Köpen

y, az Arcké

p és az Egy őrült naplój a szerzőjének megszenvedett, kinzó és mulatságos fantazmagóriája. Efrosz előadása a menyasszonyválasztás mindennapos szituációjában megvilágította az élet "rosszaságától" való menekülést. Az élet értelméről való gondolkodás, a szellemiség keresése, a jó és a rossz örök kérdéseinek érintése, az élet és halál kérdésével való foglalkozás Efrosz utóbbi előadásait Sztanyiszlavszkij rendezői kísérleteihez közeliti. 55