Sztanyiszlavszkij konferencia; Q 12297

U Oll o

ci r PETERDI NAGY LÁSZL

Ó, a Magyar Szinházi Intézet tudományos főmunkatársa, kandidátus Sztanyiszlavszkij mint szinészi, színészpedagógusi és rendezői mintakép végigkísérte a magyar szihház egész XX. századi fejlődését. Minden nemzedék és minden irányzat megtalálta benne azt, amire harcaiban leginkább szüksége volt. Talán egyetlen szinházi nemzedék sem fordult azonban olyan türelmetlen várakozással és bizakodással felé, mint a felszabadulás utáni és ez a mostani. Amikor a nemzedék szót használom, természetesen nem merev életkor szerinti csoportosításra gondolok. Ez a tudományban éppoly alaptalan, mint az ujságirói gyakorlatban, amely olykor "fiatalok" és "öregek", "ellenzékiek" és "hatalmon belüliek" szembeállítására spekulál. A szinpadi realizmus nem stílusjegyként és még kevésbé életkori sajátosságként jelentkezik a mai magyar szinházban, hanem a kortársi valósághoz való alkotói viszony egyik fontos kifejeződéseként. Az a rendező /díszlettervező, zeneszerző, koreográfus stb./, aki a kortársi élet alapvető, lényegi jegyeit kutatja és annaK. alapvető folyamataihoz, ellentmondásaihoz fordul, a közösségre, a társadalomra való hatni akarás igényével, annak törvényszerűen a szociológiailag és lélektanilag érzékeny, jól árnyalt modern szinpadi realizmus utján kell haladnia. Nem kivánjuk azt állitani természetesen, hogy a szinpadi realizmus kérdése leegyszerűsíthető a politikai vagy ideológiai hovatartozásra. Elég sok kárt okozott a magyar szinháznak is az ilyesfajta vulgarizálás. De teljesen improduktiv szempont lenne az elemzés számára az is, ha a Sztanyiszlavszkij nevéhez fűződő realista iskolát a hagyományos "lélektani" vagy "szalon szinházként" szembeállítanánk az un. "nyilt formákkal": az "utcai", az "aréna", a "cirkusz17