Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461

-7 Mikor elindultam édes hazám, a sziklás Ithaka lónevelő mezőiről, dagadó izmokkal s ifjúi vér vitt, ragadott a kalandra, a hadra, Ilion vára alá. Tiz év telt el a cselszöveványes, sürü munkában, a hadfiak közt, minden napra meg vala dolgom. És a többi hősök már mind otthon pihennek otthon örülnek az élet kényelminek, már osak mesében mesélik háború viszzivatarját, s mint csodákra, néznek a béke fiai rájok: de én még most is csak bolygom az élet veszélyeit, barátim, óh miért oltott belém ily szörnyű lázat az istenek elseje, Zeus atyánk? Mért nem tudok én megnyugodni? mért nem gyengül meg már a hősi hajókötélnól erősebb ideg a karomban? mért nem lankad a vágy vihara szivemben: mi haszna, hogy feltúrom az egész földkerekséget, hogy mindent meglássak, mi haszna, hogy ezernyi veszélyben tombolom ki hatalmas erőmet? Kar: A belátó okos ész mondatja a bölcs igéket, de a vér heve szembeszegül,