Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461
Kirke : Odysseus: Kirke : Odysseus: Kirke : - 64 Soha a testi szépség énnekem semmi se volt, mindig a lélek éltete engem. De tebenned egy titkos ás drága, egy nemes ércet érez a szivem. Ezt a szent ércet én kiverem oly tündöklő tisztává, Kirke, jó sziv, uj ég, uj föld, uj levegő ragyogásában. /hidegen/ Két hét múlva kirúglak a disznók közé. Te szajha, te világ ringyója, te mondod! és már másodszor! és ez a vallomásod! Istenek áldjanak: Odysseus elmegy! Eredj csak, eredj... ha tudsz... Tárva az ajtó, nyitva a zár... s egy másik asszony vár... /Csönd./ De éntőlem nem ment még férfi el... Az én szivem százrekeszü vár, fekete, fekete rekeszek... és minden öröm csak a tietek, és minden gyász benne csak enyém... /megindulva/ Ki vagy te... /halkan, maga elé/ Vagyok egy elrontott valami... aki lehetett volna... s aki nem lett. és aki V an... és aki örömsziget az Óceánban, mint az Okeanos gyermeke,
