Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461

- 24 Nausikaa: /fejét az Odysseus vállán tartja/ Itt jó... itt az acélos férfivállon, itt az én kis szivem megpihen békén, jaj, de szétpattan a boldogságtól... Odysseus: Ki vagyok én, kalmár hajós, aki napestig csak a hajóját üli, s hasznok után kaparász: Kérges a szivem, hogy hallani sem tudom ez édes hangot, nem vagyok én hát bajnoki ember! Nausikaa: Mit érezel? Odysseus: Megzendült a liget, ezer madár csicsergése csattog a légben. Nausikaa: Mily boldog vagyok én, hogy irigyelnek! Odysseus: Phrigiának koszorús bérceitó'l hellasi földnek tágas téréig egyetlen dal zeng: az én szivem dobog. Nausikaa: ültess csak, ültess kis füleimbe nefelejcs szavakat, ültess szivembe holtig boldogitó emlékeket. Odysseus: Óh gyermekem, ha kiteriteném ifjúi szivem elédbe, ha boldog érzésem kiönteném, akkor ennek a fénye örök nappallá változtatná az éjet is... Kar: /Bejön a hajósok kara, s a lányok kara, tánc, ölelkezésben, szerelmi csókolózásban./ Zöld lomb, zöld lomb, babér ága kezemben.