A MAGYAR SZÍNHÁZI INTÉZET színháztörténeti kutatási programja az 1971-1973. évre; Q 11215
2. A magyar színháztörténeti irodalom mennyiségi gazdaságával ellentétben viszonylag nagyon kevés a forráspublikáció, az adatközlés és a segédkönyv. 1938-ban megjelent ugyan a Magyar Szinészeti Bibliográfi a (összeállítót ta Staud Géza, ennek napjainkig terjedő folytatása is készül), de teljesen hiányzik a hírlapokban és folyóiratokban megjelpnt szakirodalom repertórium a s ezen belül a magyar szinikritika repertóriuma, valamint a magyar színházi újságok, folyóiratok és jelentős színházi rovatok katalógusa r 1961-ben megjelent a "Magyarországon megjelent színházi zsebkönyvek bibliográfiája, XVIII-XIX. század " cimü alapvető fontosságú munka (összeállította Hankiss Elemér és Berezeli A. Károlyné), de az ebben feltárt és összegyűjtőt, páratlan értékű forrásanyag tudományos feldolgozása még éppen csak hogy megkezdődött. (E munka a Magyar Színházi Intézetben folyik.) Még kisérlet sem történt a magyarországi szinlapanya g — főképp a korai szinlapanyag — katalogizálására, holott a zsebkönyvek adatanyaga mellett korai szinjáts; sunk legdöntőbb forrásanyaga 'a szinlap. Természetesen a számbavétel hiánya miatt a szinlapban foglalt hatalmas adatanyag sem kerülhetett eddig a színháztörténeti kutatás forrásai közé. Meg kell jegyezni, hogy a szinlapanyag feldolgozásának külön nehézsége az anyag igen nagymértékű szétszórtsága. Bár két közgyűjtemény is foglalkozik rendeltetésszerűen Magyarországon szinlapgyüjtéssel, (az OSzK Színháztörténeti Osztálya, amely páratlan értékű, hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik és a Magyar Színházi Intézet Gyűjteményi Osztálya, amely lényegesen kisebb, de ugyancsak jelentős anyagot őriz), a jelentős forrásértéket képviselő szinlapanyag jórésze az ország mintegy száz közgyűjteményében (könyvtárakban, levéltárakban és muzeumokban) szétszórtan található, nem beszélve az ország határain kivül lévő gyűjtemények magyarországi szinlapany agáról. Ennek a hatalmas anyagnak felkutatása, mikrofilmen, vagy fotómásolatban történő összegyűjtése, tudományos rendezése és hozzáférhetővé tétele a színháztörténeti kutatás egyik legsürgősebb feladata, mivel a szétszórt anyag kezelése a gyűjtemények túlnyomó többségében nem szakszerű és nagymérvű pusztulása megakadályozhatatlan. Hasonlóan szétszórt - bár a különböző levéltárakban sokkal szakszerűbben őrzött - a magyarországi szinjátszáz levéltári forrásanyag a. Annak ellenére, hogy a szinháztörténetirás korábban legdöntőbb forrásanyagának a levéltári anyagokat tekintette, az egyes levéltárak színházi anyagainak számbavétele és leírása a ritka kivételek közé tartozik. E téren elévülhetetlen Pukánszkyné Kádár Jolán munkássága az Országos Levéltár színházi anyagainak vonatkozásában, hiszen például a Nemzeti Színház iratanyagából a háborús pusztulások után mindössze annyi maradt meg, amennyit Pukánszkyné kimásolt, illetőleg forráskiadványában közölt. (Pukánszkyné: A Nemzeti Színház százéves története II. Iratok a Nemzeti Színház történetéhez. Budapest, 1938.) Azok a kutatók, akik — főképp helytöiűéneti vonatkozású munkáikban — a különböző levéltárak aktáiból dolgoztak, többnyire - 2 -
