Arany János: Buda halála; Q 11191

- 29 Regős /folyt./ Lágy hintaja himbál szelid paripákon, Maga henyél selymes, dagadó párnákon; Mellette a kasban, Aladár ficánkol, Atyja felé örvend, szeme, arca lángol. /elhúzódik/ /utolsó szavaknál előfüggöny gyorsan csapódik szét./ Zene tovább, mintha Ildikó felvonulásához tartoznai Gyöngyvér : Hajnal: Gyöngyvér: /Buda sátrának leeresztett kárpitja mögül egy nyiláson át a színpadról kifelé figyel./ /kivülről beszalad, izgatottan, lelkendezve Gyöngyvérhez, közben továbbra is mindketten a szinpad háttere felé figyelnek./ Két felül a hintón, s két sorral utána Léptet az udvarnak száz-száz deli lyána; Földet söpör uszó fátyoluk szegélye, Arcokat Ingerli a lovaglás kéje. Mint a hadak utja, vegyesen csillaggal: Szeli az ég boltját gyöngyhimü szalaggal: Ugy lepi átlátszón a földet úszások, Közüle ragyogván csillagszemű lyánok. /közben kilépett a sátor elé./ De arany és kő is ragyog ottan drága, Lovakon a szerszám futosó világa; Széjjel az árnyékba, fénye lövell tűsként, S vissza, ha nap ránéz, meri nézni büszkén.