Arany János: Buda halála; Q 11191

- 116 Kanyaró: Kard lesz: de aranyt adj, de sokat; nem bánom; Hanem aztán: pfh! pfft! ...Etelét nem várom; Mert ha Etel itt kap, Hadúr, az ebanyja, Száz volna se' ment meg, se maga sem kardja! Buda: Menj, menj, gonosz! Ármány! Mert félek agyon sujt égő nyila itten, Vagy az útban, akit káromlani mertél; Jutalmad azonban megvetem a kardér*. Kanyaré: /ugyanúgy, ahogy jött beolvad a sötétbe./ Buda: /hosszan néz utána./ /Közben a szin teljesen besötétedik, Előfüggöny lassan behúzva./ Regős: Volt már /de mikor nincs/árnyéka nagy fának.'/ Irigye hunok közt Etele királynak: Ezt arany iggerli; kapdos amaz ujon; Ez rászületett, hogy követ egyre fujon; Ezt hajtja irigység, vad epébe mártott; Hő vére amannak üt örökké pártot. Egy-kettő igazát érezte Budának, Titkon töri szivét sérelme jogának; Nagyrésze a köznép hizodalmán retteg: Etele azáltal hova nő felettek! Volt olyan is, kit tán szóval avagy tettel Etele megbántott, mit nem feledett el; Vagy, ha nem is bántá, vette zokon önként: Nem tudja, mivel sért, a hatalmas, gyöngét. Ha ki meg ellustult békés Buda mellett, Harcolni örökké kell, látja Ételnek.