Ady Endre: Urak fölperzselt várban; Q 10648

úgyahogy az üres jobbágy-kuckókat betelepíteni. Hol a császár késik, hol mi, tíz évvel ezelőtt rai késtünk el valami tíz héttel a császár nagy csatájából, most a császár késik. Bondu

r: Majd gondom lesz kegyelmedről, ha ebból a kutyaszorítóból valahogyan kijutunk! A mi rendünkben nem szokás, nem szabad a nagy dolgokat ilyen pórosan eltréfálni. I.nemes u

r /a másodikhoz gúnyosan/: Hallod, testvér, már megint milyen egyrendtfelc vagyunk? III, ne me 8 ú

r /harsogva/: Miért? Nekem már csak igazán mindég! Mi jöhet még, mondja Nagyságod?! Bondu

r: Halál vagy szabadulás jöhet, de mind a ketté gyalázatos lehet kegyelmedre. III.nemes ú

r: A halál nem nagyon. A szabadulás? Ugyan-ugyan, gróf ár. Három seregé a mai világ. Mink, az urak, nyomorgattuk a jobbágy-népséget, és nemcsak a szájuktól meg az alvásuktól vettünk el mi mindent. Közülünk megszabad; Ihat, aki most már messze menekült, rai aligha. A dühödt jobbágyot érkezve-késve, kedvvel-kedvetl6nül ráncbaszedig a császáriak, akik minket alaposan át álnak. S ami maradék marad a mentő katonaságból, az fölmálházza az elrabolhatót s elmegy. Még a császár se tudja, hova. Tar ispá

n /kicsi, öreges, gnóm-alkatá, odasettenkedik az ajtóhoz, s egy vékony résnyire kinyitja, néz-néz, hallgat/. III.nemes u

r: No, ispán, hát ég-e Vénfalva? Tar ispá

n: Nem akar. De egy dombon nagy máglyát égetnek: már szeretném, ha dobni kezdenének bele bennünket. /Kiált, rémülten./ Hé, ki az? /Bevágja az ajtót./ Bondu

r /majdnem zuhanva vágódik az ajtóhoz, s vállon ragadja T

ar ispánt/: Kit láttál? Ta

r: Alighanem embert. III, nemes u

r:Jöhet Riesa, a vezér. Demeter pappal, ha Ditraár