Ady Endre: Urak fölperzselt várban; Q 10648

-3Jó, de hát most én is ldc oljak, mert Bondur grófnak a jobhágylyány db m volt elég, neki egy fehér papkisasszony kellett?! Ha dühödt és gyászos nem volnék, hizony tán még hahotáznom kéne: az én nyomorék családomat legyilkolják, Bondur Őnagysá«gáik röpdösve élnek« /Mélyről, lentről, a völgyből szőrt hangú, de nyugodt s elég zengő, muzsikás harangszó támlászkódik fel. B

0ndur kivételével mindenki nyugtalanul, szinte riadtan figyel, mintha az alacsony ajtó fölpattanását várnák./ Bondu

r /mit sem akar hallani maga körül, sokáig néz egy a többinél ékesebb, nagyobb, íőhelyi címert, kenetes méltósággal/: Hm, ezek a Dedekek közeli rokonaim volnának, máig is folyik három nagy határsértési pör közöttünk. III.nemes ú

r /fiatal, kevés szavú, de megindulva majdnem zuhogó beszedő, csinos, rendes ember, belevág a gróf csacsogásába, de önmaga elé beszél csak/: Ez a vénfalvai harang. Vénfal4 vára szorultak a lázadók, de a harang rendesen kongat, talán megbeszélésre hívja a csürhét. Hát csürhe, veszett csürhe, de egy kis igazsága van, a én nem csodálkoznék, ha még a katonaság előtt ismét iderontana, s kitépné a belünket. Bondu

r /vontatott, dicsekedő bangón folytatja/: Az én dédanyámat Dedek Klárának hivták,s emlékszem, hogy az apám udvarosai az én gyermekkoromban egyetlen nap tiz Bedek-jobbágyot vertek agyon. III.nemes« ú

r /most már hangosabban, mindenkihez/: Hát ha egy kicsit megkésve i3, de a Dedek-jobbágyok fiai sem maradtak adósak, kár, hogy az én kedveseimnek kellett a legosúnyábhan lakolnlok a Borxdur-Bedek viszálykodásért. /A grófhoz./ Én értem már nem kár, nagyságos uram, gróf uram, nekem már csak az anyám él, ha a menekülő úton agyon nem verték, vagy a szabadító katonák kirabolva el nem hantolták. De ha Ditmér hadnagy katonáinál hamarabb bukkannának ide Demeter papék, azok bizony nem igen érnek rá emlékezni. Olyan egy i