Csokonai Vitéz Mihály: A’ özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak; Q 10338

- 12 szöllőcske. Én nem tudom, mi Isten csudáka, ha az ur itt ninos velem, olyan nagy viszketegség van minden tetememben, hogy no - nem is gondolhatom el - tán az idő okozza - vagy mi? Ének Hej, ha tudná kedves lélek, Az úrért mint pihegcsélek, Ha rám szemesben ügyelne, Bennem sok titkot fellelne. Megesmerné lelkem k

inját, S lelkem kinjának a csinját, tapasztalná, mint forr vérem, S mint küszködik a szemérem. Almaim is mind nehezek, Mind csak kisértést éifeek, Az éjjel is a setétbetf, Megnyomtak az ur képébe. Édes uram a szerelem, De keserűn bánik velem, Ha mézét ollykor mutatja, Üvegen által nyalatja. Lip it lötty: El kell mennem, édes, hallja! Azt ugyan tudom, hogy nálam nélkül nem lehet el, de csak mégis el kell mennem - mert hiába, - uri ember boltban mindég nem lehet.