Szomory Dezső: Bella; Q 9424

62 Keilitsné: /magával vonva Marit ß még egyre magyarázgatva el is tűnik vele./ l'/

T jelenet, Bella, Talpa-Magyar. Talpa-Magyar: Talán várnak valakit? Zavarok? Bocsássa meg, ha még egy percre itt maradok, maga mellett - galambom! Bella: /unottan/ Ch ne mondjon kérem ilyet: galambos!*.. Ki mondja ezt már. Talpa-Magyar: A hegedűmet gondolom, most már itt is hagyhatom. Bella: Hát hagyja itt...Bánom is én... Talpa-lagyar: /meglepetten/ Nem bánja? Holott mennyit sírt, mennyit kesergett magáért! Meg akarja csókolni?! Bella: Talpa-Magyar: Bella: Ugyan kérem! Látja, én gyakran csókolom, mint afféle rajongó bolond ember...És egy vallomás: nem is igen volt más, akit csókoljak - /egy csöppet közelebb hajol/ drága, egyetlen aranyom... /elhárítva/ Eegint? Talpa-Magyar: Dehát mit mondjak? Bella: Mondja azt, hogy majom... Talpa-Magyar: /alázattal/ Ezt csakis magamnak mondhatom, Bella: /meglepetten/ Eo és miért ilyen szomorúan?