Szomory Dezső: Bella; Q 9424

12./Keilitsné/ ten, minden virágot enyhén megszagol, de soha le nem tép egyet. Egy jóravaló, egy fiatal és fogorvos is és finom, aki ugyancsak Angliában tanalt és egészen mást, mint Thttrein-Ernőfíy gróf. Jövője van, mondom neked, mái is divatos és kedvelt épp, amiért oly különös, oly mulatságos alak, egy csomó mágnás és gazdog zsidó épp hozzá jár, s már az egyetemre Is jelölték, amint Írja, szóval az első ember lese a szakmájéban pesten. Neked való, neked való, hallgass rém Bella, neked való... s micsoda elégtétel Gusztival szemben... s micsoda ujaab öröm a nagymamának, gondold meg, a nagymamának, micsoda megnyugvás neke», akit szeretsz, az anyádnak! Tedd meg, tedd mag nekem, hiszen sohasem csalódtál bennem, amit én mondtam neked, amit én tanácsoltam neked, hiszen minden gondolatot, minden örömöm, minden ambícióm te vagy, az egé:-z életem! De hiszen kora ifjúságod óta ugy nézlek, mint egy csodát, ugy leslek, mint a mágusok a csillagot, hol támadsz föl, hol ragyogsz föl... a hangod, az i só, nagyszerű hangod, nem-e én ébresztettem föl, az egész tündöklő pályádat, ami leszi áh, ez nem, ez nem, látod, ez nem fog az utadba állni, hogy lefogja a szárnyaidat kicsinyes féltékenybedéseivel:- egy árny, egy elkábult, egy boldog, egy vak, s hogy fogja szeretni a gróf gyermekét! /egy csöppet kínosan/ óh, mama! Ejh mit! ez az élet fiam, ez az élet! Hányan szeretik a gróf gyermekét s hány gróf a parádés kocsisáét... Hivjuk ét...hívjuk át... hallgass rám...életem, sziBella: Keilitsné: