A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878

- 100 ­Ma különösen nagyon fontos az, hogy szépen, helyesen, színesen beszéljünk a szinpadról, mert hiszen most tanul meg népünk beszélni olyan értelembon, ahogyan azelőtt erről szó sem lehetett, hogy az emberek elmondják véleményüket, - s bizony elég sok a dadogás ezen a téren. Amikor tudjuk, hogy nyelvünkből к kell gyomlálni egy-egy oda nem való kifejezest, amikor szükség van arra, hogy példamutató beszédet halljon a közönség a színpad­ról, akkor különös dolog az.is, hogy az ember az MSZT'közlönyében azt olvassa: "Egyes kérdéseket ki kell súlypontirozni,"/Or'iási derültség/. Ilyen körülmények között ezerszeres feladata irodal­munknak és színészetünknek, hogy a legszebb magyar nyelvre ne­velje* és tanitsa a közönséget. Végezetül arra szeretném felhívni és felkérni az elv-" társakat; álljanak ellen, szálljanak szembe a fordítások, a szö­vegek laposságával és a magyartalan szövegekkel, legyenek éberek nyelvi tekintetben is, és mutassanak rá akár a forditó, akár az iró hibájára, mert megengedhetetlen, hogy magyar színészetünk hatalmas fejlődése közben jelentőis, komoly, szinészeink kénytele­nek legyenek saját jellemük, saját szind«rabjuk és mindnyájunk érdeke ellen játszani, /Hosszantartó lCLkes taps/. ... HORVAI ISTVÁN: Néhány kérdést szefetnék intézni a miskolci előadás rendezőjéhez és színészeihez, , ... "... • - 4 ' r, . ! Először Ádám Ottó elvtárshoz. Hogyan készültek erre. a darabra ? Hogyan osztotta be a. próbák számát, hány pferiódusban és milyenfajta próbákat tartott, tartott-e megbeszélést vagy intim háziszinpadi próbát és ezek milyen eredménnyel jártak ? Milyen erős volt az a bizonyos rendezői alap elképzelése, amely tegnap a diktatúrával kapcsolatban felmárült és ezt hogyan vaA lósitotta meg a színészekkel ? Hogyan hagyta a színészeket ön­állóan dolgozni ? Ennyit a rendezésről, A színészektől kérem, mondják el, hogyan készültek sze­repükre, milyen akadályokat kellett önmagukban legypzniök,; hogy a szovjet embereket megformálhassák, ? Külön Bozóky elvtárs felé, akivel kapcsolatban még egy kritikai megjegyzésem van, hogy szimpa tikús akart lenni, ez volt cselekvésének fővonala: hogyan készült erre ?/ Derültség/ ' . . , KOMLÓS JÓZSEF: ' . -r •'• Kedves Elvtársaim ! Major elvtárs referátumának ahhoz a részéhez szeretnék szólni, amikor az együttes kialakulásáról beszélt. Azt mondotta,»- hogy elengedhetetlen a jó értelemben vett sovinizmus ahhoz, hogy ilyen együttes és il-yen kerek, szép elő­adás kialakulhass oh* - — Én azt hiszem, elvtársak, hogy a Miskolci Szinház nagy és megérdemelt sikerének egyik legfőbb tanulsága valamennyiünk számára éppen ez. Ezt tapasztalatból mondom. Ennek a lelkese­désnek, ennek a szeretetnek a mi színházunknál hagyományai vannak és ezt az öntudatot, saját színházunknak a szeretetét példának

Next

/
Oldalképek
Tartalom