A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878

261 ­állást foglal. Én Földes elvtársat, mint a társulat egyik veze­tőjét igen harcos és kemény legénynek ismertem meg a felszabadu­lás első pillanataitól fogva, Nagyon sokat dolgoztunk együtt. Én nem olyannak ismerem Földes elvtársat, mint akire rá lehet kény­szeríteni valamit. Földes elvtársat meg lehet győzni valamiről és a győri színtársulatot is, mint minden színtársulatot meg lehet győzni valamiről, ha ennek az érvnek igazsága van és ha'már meg­győztünk valakit és az illető elfogadta a másik álláspontját,ak­kor kötelessége következetesen harcolni is azért, hogy teljesít­se a feladatát, A győri színháznak is ez lett volna a kötelessé­ge, Ez az, amit egy kicsit hiányolok a győri színtársulatnál és hiányolok Földes elvtársnál. Nem harcoltak következetesen azért, hogy sikere legyen a Csinom Palkónak, miután elfogadták, hogy el­játsszák. Hogy hogyan fogadták el? Erről is szeretnék egy pár sz°t szólni még egyszer, nem azért, mintha bárkit mentegetni akarnék ezzel kapcsolatban, hanem azért, hogy egy pár nem egészen vilá­gos kérdést megvilágítsak mind a győri elvtársak előtt, mind a­zok előtt, akik itt a győri elvtársak mellett állástfoglaltak. Földes elvtárs, ugy ahogy azt Kéri elvtársnő elmondotta, feljött Budapestre és a Szövetségben az intézőbizottsági ülésen, ahol a müsorkérdést tárgyaltuk, tiltakozott a Csinom Palkó előadása 6l­len. Felhozott érveket, hogy miért nem akarja г győri társulat eljátszani a darabot, de nem tudott meggyőző érveket mondani a­mellett, hogy miért játsszanak mást és miért éppen a Lelkiisme­retet játssza a társulat, A Szövetségnek és a Minisztériumnak az az álláspontja - és én ezt nagyon helyesnek találom, elfogadtam és harcolok is mellette - hogy ne készüljön egy szinház egy meg­határozott darabbal a fesztiválra, mert nem arról van sz-ó, hogy a szinház egy darabbal vizsgázzék. Ez körülbelül olyan lenne f minthogy ha a konferenciákra és - Kéri elvtársnő a Főiskolárol még biztosan elég jól emlékszik rá - a kollokviumokra kampány» szerűen, éjszakákon át hirtelen készülnének. Természetesen ennek is van eredménye. Marad is valami az ilyen tanulásból, de az igen kevés és felületes, A fesztiválon valahogy ugy kell készülni,hogy minden darabbal a fesztiválra készülnek és ez biztosítja a szin­ház folyamatos fejlődését. Csak igy válik a fesztivál igazán e­gész szocialista kulturánk fejlődésének előrevivőjévé. Ezért nem fogadta el a Szövetség a Lelkiismeret c, darabot, amelynok pró­.báját éppen csak megkezdték. Nem akartuk, hogy ugy járjunk, mint tavaly, A Lelkiisneret-nek tulajdonképpen csak itt a fesztiválon lett volna az első bemutatója ás nem is tudtunk vo^na segítséget adni a szinháznak munkájához. Helytelen lett volna ez és nem tel­jesítettük volna ugyanazt a követelményt a győri szinház felé, mint amit a többi színházak felé teljesítettünk. Persze nagyon helytelen, hogy a Szövetség nem ismerte eléggé a saját tapaszta­lata alapján a győri szinház Csinom Palkó előadását és általában a győri szinház munkáját. Szintén nem mentegetődzésül, de meg kell mondanom azt, hogy egy év alatt nem lehet mindent bepótolni és egy év alatt nem lehet minden feltételnek, feladatnak és célki­tűzésnek eleget tenni. Természetesen, hogy hibát követett el a Szövetség, hogy akkor, amikor a győri színtársulat tavaly nem ép­pen a legsikeresebben szerepelt és amikor az idén is voltak elég komoly belső komplikációk, nem segítette eléggé a színházat. Sú­lyos hiba volt ez elvtársak, A z.t az egyet Ígérhetem, hogy a jövő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom