A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878

Ezek mind nehéz problémák voltak. Kosaura először sze­relmes Florindoba, majd jön a hazug és elszéditi. Eddig világos, mert Florindo nem. vallja be a szerelmét, jön egy káprázatos lo­vag, abba beleszeret. De ni van а szonett—jelenetnél, ahol a már­ki már megkérte a kezét? Az erkély-jelenet ugy kezdődik, hogy a leány kimegy az- erkélyre és felvesz egy szonettet. Azt mondja: ez nekem szol. Feltételezi, hogy a jövendő férje irja> nem hiszi, hogy Florindo verse, hanem, hogy egy uj szerelmesnek a versét fo­gadja el, Ugy érzem, igazuk van a kritikusoknak és dramaturgok­nak, amikor azt mondják, Goldoni a jelenetek sokaságát irta be a darabjába, hogy Lelio még nagyobb hazugságokba keveredjék. A szo­nett-jelenet és a III.felvonás levél-jelenete azt mutatja, hogy ezek a hazugságok Leliot különösebb jellemvonásokkal már nem ru­házzák fel, a cselekményt magát nem viszik döntően előbbre, csak ujabb alkalmat adnak egy sor hazugságra. Ezek a kérdések vittek odáig, hogy megpróbáltam egy dolgot következetesen végigvinni, s mivel ez az egy dolog rossz volt, az átdolgozás és az előadás sem sikerült. Szeretnék egy-két olyan rendezői hibáról beszélni, a­mely ebben a darabban különösen megmutatkozik a rendezői módszer­bon is, s azt hiszem, hogy ezek - ha kisebb mértékben is, de ­valamennyi rendezőt Is biztosan valamennyi szinészt is izgatnak, Gábor elvtárs cikke után találtam meg ezt a gondolatot, éppen a "Hazug" előadásával kapcsolatban, Gábor elvtárs azt irta két sze* replőről, hogy azért nem tudtak jobban, elmélyültebben, felszabad dultabban játszani, mert mire a színpadra kerültek, a rendező már egy kész elképzeléssel jött, ami neki nagyon tetszett, de ugyan­akkor meg is kötötte a szinész fantáziáját és ezért sohasem tm­dott benne egészen feloldódni. Nálunk a "Hazug" előadásánál ugyan­ez történt, ami a rendezői munkának ögyik döntő hibája volt. Az egész darab megoldása, még a szituációkban, képek­ben, nagyon sokszor ötletekben is az én fejemben előre'• készen volt. En a darabot felolvastam a társulatnak s"majdnem valamennyi szere­pot remekül eljátszottam, egészen szép sikerrel. /Derültség,/ A hiba ezen a felolvasó-próbán kezdődött. A színészeket rögtön bék­lyóba kötötte az, amit a rendező szájából hallottak, különösen amikor színpadra léptünk, Éh valóban az ötleteknek nagy bőségét ontottam a színpadra, és úszkáltam á gyönyörűségben, hogy mégmin­dig jutnak eszembe ötletek, amelyek a színészeket eléggé lenyű­gözték. Ugyanakkor egyrészt teljesen a rendezőre biztak alakítá­suk kérdését, másrészt valóban az ötleteimhez s az egész elképze­lés menetéhez, ha kellett, erőszakosan is ragaszkodtam. Igy a sze­replők nem a maguk fantáziájából és élményeikből alakították ki a jellemeket, fejlesztették a játékokat azokhoz a szituációkhoz, amelyeket jó játékkal meg kellett volna oldani, hanem a rendező­nek már előre elkészült és lefixált elképzelését igyekeztek meg­valósítani, Igy volt ez-zel Csorba kartárs is, akit én ma is igen alkalmasnak tartok a szerepre, tehetséges szinész, állandóan azon igyekezett, hogy az én játékaimat, amelye к neki nagyon tetszettek, jól eljátssza, s ezért lett cüyan görcsös az egész alakitása,mert ez nem lehet szinészi cél. Szinészi cél az lehet, hogy az előtte tisztázott feladatokat a maga eszközeivel és fantáziájával, a rendező segítségével és irányításával megoldja,

Next

/
Oldalképek
Tartalom