Dr. Hevesi Sándor: Elzevir; Q 8867
- 18 Andersen: Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen : Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen: Rikárd: Andersen : De hiszen ez őrültség! Nekem sohasem volt feleségem. Ezt mondtam én is, de ő azt állitotta, hogy te rég megnősültél... Különös! Es egyebet nem mondott? Azt mondta, hogy vissza fog jönni. Vele volt az öcscse is. Az öccse?... Neki nem volt öccse! S egyebet nem mondott? De igen... most jut eszembe, mikor az öccsétől kért valamit, az igy felelt neki: Parancsolj, Juliette. Juliette! Juliette! Juliette! /Nem bir magával, sirva fakad./ János, János! Az Istenért, mi lelt?!... /erőt vesz magán/ Semmi, semmi. Egy kis izgalom. Ez a langyos, tavaszi levegő! Meg a néhz virágillat!... /Rikárd egy pohár vizet ad neki./ Köszönöm, már elmúlt! Látod, milyen bolond az ember! Hogy felizgatja egy régi emlék, egy húszesztendős história... Szeretted és nem adták hozzád, ugy-e? /fejét rázza/ Szerettem és sohasem vallottam be neki. Érdekes. És ő sem árulta el, hogy szeret? Talán igen. De én ostoba voltam és nem vettem észre. Egy nagy vidéki városban voltam, a nagybátyám könyvesboltjában, mert az apámmal nem fértem össze. Ő bejárt a boltba. Könyvet vásárolni. Mindig csak olyan könyvet vett, amelyet én ajánlottam neki. S csak az én kezemből vette át. Ez igy tartott hetekig, hónapokig. És nem közeledtél hozzá? Hiszen az apád olyan gazdag ember volt? Mindig csak azt mondogattam magamban: Majd holnap. Pedig hallottam széltében, hogy egy Péterfy nevü földbirtokos nagyon ostromolja. Egyszer aztán végleg elszántam magamat, hogy másnap okvetlenül szólok. Ő be is jött a boltba. Kért egy könyvet és igy szólt hozzám:
