Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 67 öregkorában állami járadékot kapott, és háláját ugy juttatta kifejezésre, hogy az öregek módján istenitette IV. Sándort. Amikor a cár meghalt, a beteg öregasszony kijelentette, hogy feltétlenül látni akarja a holttest Moszkvába szállitását. Az orvosok véleménye szerint azonban - a szive miatt - minden izgalom veszélyes lehetett ránézve. De olyan makacsul ragaszkodott az akaratához, hogy be kellett vinni a városba. Kibéreltek egy ablakot a utcában, ahonnan jól lehetett látni a menetet. Kora reggel vitték be Nagyezsda Mihajlovnát a városba, egész kiséret ment vele orvosokból és rokonokból. Nem csekély gondot és izgalmat jelentett ez snzxataxáx a vállalkozás, hiszen az öregasszony szive xgyáüx valóban adott okot a félelemre: minden pillanatban fel kellett készülni a legrosszabbra. Amikor felbukkant a temetési menet éle és a beteg idegesen rángatózni-reszketni kezdett, mindenki ugrásra készen állt. Az egyik az orvosságot tartotta, hogy azonnal a pohárba önthesse, a másik a csöppekkel teli pohárkát, a harmadik szalmiákszeszt. Mindenki feszülten figyelt. Hirtelen, a jelenlevők számára váratlanul, a szoba visszhangozni kezdett Nagyezsda Mihajlovna örömteli, csaknem lelkes, gyermekesen ártatlan kiabálásától: n0ho, egy fenék, nézzétek csak, micsoda fenék!" - Felfedezte az egyik ravatalon ülő kocsisnak a libéria redőiből kidagadó, széles, kerek fenekét, és ez a kocsis-fenék annyira lekötötte a tehetséges szinésznő figyelmét; hogy közben észre sem vette a koporsót. A karakterszinésznő szinéezi ösztöne és megfigyelő tehetsége erősebb volt a hűséges hazafi minden alattvalói érzésénél.