Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

f rint tehát;." máskor viszont mélyértelmüen azt morogtam a fogaim között: "ügy, most már értem..." Mjd válaszként az egyik Erdmannsdörfer javasolta műsorszámra elutasító arcot vágtam. "Nem?" akart csodálkozva bizonyságot szerezni róla. "Nem?" vólai szóltam meggyőzően "Hót akkor mit?" -"Mozartot, Bachot", válaszoltam, felsorolva az összes velem közölt számokat. És a sugallmazóiin nyilvánvalóan nem voltak buták, mert tehets ges barátom elcsodálkozott Ízlésemen és finom érzésemen. Ha azonnal nem engedett, egy kis zavart kellett bevinnem az ügybe. "Mi is van ezzel?" emlékeztettem valamilyen melódióra, amely az én véleményem szerint illett a programmba. - "Játssza hát el" - mondta a hires dirigens. Én azonban azt választottam, hogy elénekelem, ami éppen eszembe jutott. A zenész természetesen semmit sem értett, maga ült a zongorához és játszani kezdett: "Nem, nem eztl" és megint valami értelmetlent énekeltem; tehát a barátom másodszor is a hongoróhoz szaladt és újra intonált. Én azonban nem voltam megelégedve. Ily módon elutasítottam és ő elfelejtette java. latét. Akkor én hirtelen felugrottam, minthogyha valami uj ragyogó ötletem lenne, elgondolkozva járkáltam le-fel a szobában, és számról számra elmondtam az uj, előzőleg rámbizott programmot, amely ismét meglepte őt ízlésességével, é3 zeneértésével. Ilymódon sikerült számtalan olyan dolgot keresztül vinnem, amelyre igazgatósági kollegáim kértek* Ebben az uj szere-