Dr. Hevesi Sándor: Bulyovszky Lilla; Q 6013

- 49 pogtunk a kapun. A nagy jezsuita-templom órája kilencet ütött, nem a legalkalmasabb idő volt a látogatásra« Csakis abban reménykedtünk, hogy régi színésznővel van dolgunk, aki aligha szokott lefeküdni tizenegy óra előtt. Nem ÍE csalatkoztunk Schroederné nemcsak hogy ébren volt, de fogadott is bennünket, inert utitársnőm neve ismerős veit előtte. Egy kis szalonba vezettek, a hol a legidősebb német színésznő, akit valamikor hercegek és fejedelmek ünnepeltek, a kályha közelében ült r. y asztalnál, olvasott és egy ölében ülő macskát cirógatott. Hetven esztendős volt, de nem használt szemüveget. Ahogy beléptünk, elénk sietett, a tehetséges emberek barátságos és kedves mosolya ült az ajkán, a mely azt jelentette, hogy ő már betöltötte hivatását a földön. Lilla a karjaiba omlott s én azt hiszem, hogy a nagy művésznő többre becsülte ezt a közvetlen,megnyilatkozást, a német tiszteletadás külső jeleinél, a melyek szertartásosabbak mint más nemzetek szokásai. Ut-itársnőm megmondta a nevemet, mire egy gyönge Ah

B- rebbent el Schroederné ajakéról, w - Oh! - fordult hozzám meglehetős rossz francia kiejtéssel,- kedves Dumas ur, én önt nagyon Jól ismerem; idősebbik fiam, a ki lelkész, rajong önért, szinéezfi

am pedig forditja és játssza az ön színdarabjait; s leányom, a ki énekesnő, találkozott önnel Fárisban. - Ugy van, madame, csakis ezért mertem ilyen késő órában alkalmatlankodni önnél. - Késő órában? Persze, ön engem ie manheimi lakosnak tart. Elfelejti, hogy nagyvárosi lény vagyok s ötven évet töltöttem Bécsben, Münchenben, Berlin/bon és Drezdában. láthatta, most is olvastam. És a könyvre mutatott, mely lapjával lefelé feküdt az asztalon.