Dr. Hevesi Sándor: Bulyovszky Lilla; Q 6013

- 37 Egészen belecsudálkoztam a látványba, a mikor ugy rémlett, hogy a szomszéd szobából a nevemen széli tanak. - Kegyed az, Id Ha? - kérdeztem félhalkan. - Én vagyok. Már ébren van? Annál jobb. Nem találja szépnek ezt az égi tüneményt. - Fenséges. Milyen kár, hogy külön-külön kell néznünk a gyönyörű égboltot. - Ki gátolja abban, hogy innen nézze? - Hát a bécsi barátnő? - Alszik. - Akkor hát nyissa ki az ajtót. - Nyissa ki maga, hiszen nincs is bezárva. Kiugrottam az ágyból, felrántottam a cipőimet, magamra kaptam a ruhámat és a lehető legcsöhdesebben benyitottam szomszédnőm szobájába. Idlla ágya és arca bíborszínű volt a fölkelő naptól, a mely besugárzott a tágas ablakon. .Levettem a falról egy tükröt és eléje tartottam,hogy lássa saját magét s én oldalt léptem, hogy el ne vegyem a világosságot. Mosolyából vettem észre, mennyire örül, hogy ilyen szépnek láthatja magát. - Most csókolja meg magát,- mondottam s ajkához értem a tükörrel. - Nem, inkább maga csókoljon meg engem, az jobban esik. Megosókoltam s kívántam neki, hogy még sok ilyen szép napfelköltét lásson, aztán visszaakasztottam a tükröt a helyére. - Hozzon egy széket és üljön az ágyam mellé,- mondotta. S még van egy kérésem. - És az? - Mondjon el egy olyan történetet, a melyre ugy