Dr. Hevesi Sándor: Bulyovszky Lilla; Q 6013

- 13 tani, aki igy szóltí - Lépjen be, madame,- az az ur itt van. Odanyújtottam kezemet ás utitársnőmet fölsegítettem a két lépcsőn. - Végre itt van! - kt£3 fcöfctan föl. - Unta magát? - Hogyne, Mazer: egyedül voltam, - én meg azá'rt untaifi ma.,-amat, inert nem voltam egyedül. Ezerencsárebehunytam a szememet 3 önre gondoltam. - S miért ne gondoltam zolna önre? - Én nem fegek ezért szemrehányást tenni, csak azt Bzerstném tudni, miképpen gondolt roám? - A lehető leggyöngédebb módon. - Igazán? * Esküszöm, hegy szivem mélyéből köszönöm a hozzám való jóságét. - Ez igaz? - szavamra mondom. - Rendesen ezt mondják. Ka egyszer Bécsben lesz, nevetni fog rajtam. - Szó sincs róla. Én nem csak becsületes vagyok, hanem elmés is. - Én is elmés ember vagyok? - Az egész világ szerűében, - És a kegyed szemében? - Még sokkal több. asdves és jólelkű ember. De most csókoljon meg és kívánjon nekem jő éjt. Nagyon fáradt vagyok. kegcsósoltam német, vagy a^gol módra, ahogy veszszük, ő viszonozta a csókot, a mi egy francia nő részéről igen sokat jelentett volna, azután elhelyezkedett a kupéban s alusni készült. Köztem, mit csinál s be keli vanianom, arra gondol-