A tizennyolcasok; Q 5970

lo körömmel kapaszkodunk az életünkbe.. Az életünkbe, amely még nincs is jóformán... Amely, ha van is, csak ezután lesz igazán a miénk! Ezt a saját életünkét kell majd ugy berendeznünk, hogy boldogan vallhassuk a magunkénak! Ezért nincs igazad, Zsike. /kis szünet/ Kata: Igen, azt hiszem, bármennyire is fiigg a körülményektől egy ember életútja, azért 5o </5-ban neki kell biztosítania a jövőjét... S az természetes, hogy mindenki igyekszik a lehető legjobban berendezni / az életét. De a nyugatalanság azért bennem is megvan: mi lesz velünk? Az 5o %-os beteljesülés nem elégítheti ki azt az embert, aki határozott céllal indul neki az életnek... y Zsike: Egy félrecsúszott élet pedig nemcsak annak fáj, akit közvetlenül érint. Az egész környezetére kihat az embernek. És én nem tudok beletörődni abba, hogy nem érem el a célomat! Félek... félek, hogy az egész életemet megkeseriti a rossz t*,ut, amelyen elindultam. Vagy a nem sikerült, az "5o '/íS-os" eredmény! Mari: Szerintem, olyan nincs, hogy valakinek semmi sem sikerül az életében.. Egy nőnek a családi élete is pótolhatja a hivatás adta örömöt. Ha leköti Őt a gyermeknevelés, akkor már nem élt feleslegesen, hiába... Zsike: És ha a házassága nem sikerül? Ha gyermektelen? Ha egyszerűen nem tud férjhezmenni? Mari: Én non hiszem, hogy egy ember igy is élhet. De ha mégis, akkor már rég öngyilkos kellett volna, hogy legyen. Kata: Öngyilkos? És ha a remény élbti? Mari: Akkor már van amiért éljen. A reményéért... A ranény-igérte boldogságért vagy hivatásért.. .Aki remél, az már vár valamire, és ski vár az harcol ï ' ) is érte... És ez a lényeg: a harc.