Útvesztőben; Q 5953

- 19 ­mar rég Írónőként ünnepelné az ország, dehat ilyen káderrel... Neki itt ebben a rendszerben nincs és nem lehet semmi lehe­tősébe az érvényesülésre!.. Éreztem, hogy^vár valamire, var az időre, amikor újra diadalmaskodhatik. Éreztem, hogy var... Ez órjitő volt. Munt egy pályaudvari előcsarnokban, ugy ült sokszor a karosszékben esténként otthon, ha munkámról, vagy terveimről beszéltem, udvariasan hallgatott, de egyre az volt az érzésem, most, most mindjárt fei ugrik, kapja a cókmókjat és eltűnik az életemből azon a vonaton, amelyet var... Valóban megoldás lett volna neki ez a házasság csupán? Kényelmes Iranist-szálló, mig tovább indulhat az igazi célja felé? Sohasem szeretett volna engem magamért, csak a viszony­lagos jólétet szerette, amit munkámmal nyújtani tudtam neki? Még ma sem tudom! Sokszor előttem van Bea, amint párhónapos korában rácsos ágyában fekve kankod a beáradó napzugarak után és oly tisztán látom magam, hogy egész házasságom alatt ifcy akartam én is Dóra egyéniségét megfonni, ilyen mohóság­gal. ilyen dőrén és ilyen céltalanul. Persze ezt akkor még neu láttam'ilyen tisztán, mint most. Az ember a saját életét epp ugy csak bizonyos távol ságbél látja, mint ahogy egy festményt is. Amig közeli valami, csak színfoltok érzékelhetők: efcy kedves ajándék a születésnapomra, figyelmes hallgatás, ha kettesben vagyunk, gondoskodás a háztartás terén és a gyer­mekkel való megindító törődés. Csupa ragyogó színfolt, s miért van az, hogy most távolról nézve oly sötét tonusunak latom az életünket mégis, mint egy Rembrandt képet, azzal a különbséggel, hogy mig a nagy holland mesternél az árny emelte ki a fényt, a mi életünkben most a fény emeli ki az arnyakat.... mltünk egymás mellett, mind a ketten vurva valamire, de vagyaink külön vagányon futottam, En Dóra gyó­gyulását vártam, б azt leste remegve, mikor változik meg a nelyzet. Talán mar nem is az elvett birtok miatt, mint az anyósom. Dóra emueri ember volt és abban nem csalódta^, hogy rájött a mult sok hibujara és magúban elitélte azokat. Ù talán már csak művészi vagyainak beteljesülése miatt varta a változást, mely csak nem akart elérkezni, hiába biztattak egyre az anyósom köré gyülekezett lecsúszott egzisztenciák, akik urak voltak valamikor és nem birták elviselni, hogy egycsapásra megszűntek kiváltságaik. A kommunista Párt'győ­zelmével lassan valamennyi üzem, igy Bartáók szállítmányozási vállalata is állami tulajdonba került. Barta. a nála azon az estélyen jelenlévő üzletemberek zömével, miután vagyonát már jóval előbb Svájcba mentette, disszidált. Mártát 49-ben egy francia autógyároshoz adta feleségül. Márta néha képes­lapokat küldött Dórának, vagy fényképeket. Hótól szikrázó tájakról, vagy önmagáról, davosi luxushotel teraszán plaidek között, barnara sülve, maid meg a tengerparton elomló nap­fényben, pálmák tövében. Jólét és pazar fényűzés vette körül, mig. Dóra bar gondtalanul, de szerényen élt itthon, ahol szegény, agyongyötört ország még csak most kezdett éledezni. Ha egy-egy ilyen képeslapot kezebe vett Dóra, emlékszem jól, két keserű ranc mélyült el a szaja szegletén. Képzelete szá­guldva repülte be a messzeséget,' ott sütkérzett a tenger sárga homokján, Hallotta a hullámok csapkodását, a hajó kürt bugását. De nem.,, ez a hajó is felszedte horgonyát és elú­szott nélküle. Lassan eszmeit... Ilyenkor mezővel végig simí­totta homlokát tétova mozdulattal, mintüa csam az eiőboi viziót igyekezett volna kitörölni ágyából, Azután szenvedélye­sen felkapta az ott játszadozó Heát, magahoz ölelte és be­szélt, beszélt neki....

Next

/
Oldalképek
Tartalom