Az örökség; Q 5940

- 43 E szavakra Péter elságpad, látszik rajta, hogy a legérzékenyebb pontján sebezték meg. Majd nirtelen Judit felé ugrik, iszonyú dühhel ós fenyegetően. Kezét ütésre emeli, de Judit hideg, gyűlölködő tekintetétől leereszti súlyos üklét PÉTER Hogyan)? Mit mondasz?... Hogy... hogy én nem az apám fia vagyok? JUDIT — megvetően — Az apád fia vagy az biztos, de hogy melyik apádtól, azt talán drága anyukád sem tudná megmondani... PÉTER — ordit — Azt akarod mondani, hogy én... én nem Barlay János fia vagyok? Azt akarod ezzel mondani? JUDIT De nem ám! Egyébként csodálom, hogy anyád még nem mondta néked! PÉT R Ha szabad kérdeznem, akkor ii az apám? JUDIT Esetleg anyád megtudja mondani... De hogy őszinte legyek, ebben kételkedem. Azt hiszem ő maga sem tudja pontosan! PÉTER — üvölt — Hazudsz kutya! Ez nem igazi Én Barlay vagyok, Barlay János fial JUDIT Te?? Nem! Te sosem voltál az 5 fia. És Barlay János sosem volt elvetemült gonosztevő mint te... PÉTER közbevág — Attól még a fia lehetek! JUDIT Lehettcl volna. De te másnak a fia vagy! £ PÉT R — vadul néz Hardinéra — Nos, mondja meg az igazat! HARDINÉ Ez az igazság Péter. PÉTER Nem hiszek maguknak! — dadog — Maguk... maguk, aljas hazugok! Égetnivaló bo...bo...boszorkányok! JUDIT Az anyádnak csak hiszel nem? Az biztos, hogy az ő fia vagy! PÉTER Ő sosem mondta, hogy Barlay János nem az apám. És ő nékem nem hazudik! Ezt vegyétek most és mindenkorra tudomásul!