Látogatás; Q 5906

a lovegŐ. Enyhült ez a fullasztó hőség, gyalog indultam el hazafelé* Útközben, lolyónk portján egy barátommal és feleségé vol találkoztam* Leültünk egy padra, közel a villamos-megállóhoz* A padot fák vették körül* Azután beszélgetni kezdtünk* Hogy vagy? Hogy vágyták? Köszönöm, hát Te? így kezdődött, és belemelegedtünk, és mind őszintébb mondatok rajzoltak három portrét a lövegébe* ¿lóg felidézni is rossz, szomorú ve o lett dicstelen vázlatainknak* Egyszer csak elköszöntem, emlékezem, nagyon idegesen* Mondtam, hogy várnak otthon, a feleségem, meg a gyerekek, meg nem tudják hogy hol vagyok* .ppon jött a villamos, sietve kezet csókoltam még, ós futni kezdtem* Futni a megálló felé, egyre gyorsabban, térdeimet magasra emelve* nyakkendőmet a szól lobogtatta* A kísérőzenét tüdőn eszeveszett ziháláoa szolgáltatta, be repültem. .Mikor már ugy gondoltam, hogy barátaim szeme elől már körülbelül eltűntem, meg közénk a sok omber ékelődött, lassítottam. ¿Gondom lassítottam, de csak annyira, hogy a villamost éppen lekéssem. Pedig elérhettem volna. Nem is kellett volna erőlködnöm. Egy-két ugrás, sőt egy-két lépés hiányzott csak. Éi a legsejtelmesebb, hogy azt hiszem őszintén el is akartam érni. Aztán ott álltam a megállóban,egyedül, és eredmónytolensógében értelmetlen igyekezetem látható jeleivel^ szánalmasan nem tudtam mit kezdeni. Pedig azt hiezeia, hogy a kudarcot is ón akartam, őszintén, teljes igyekezettel. Még fujtattam, amikor barátaim lassan sétálva beértek és tréfásan megjegyezték, hogy figyeltek, a villamosra ón szándékosan nem ugortam fel. űo-aojcsak nem bizonyítani akartam előttük, hogy még milyen jól működnek a láblzmaim, hogy még van helyem, itt ezen a pályán? De most lelepleztek, mert bizony nagyokat sípolva állok itt, és csupa vis a homlokom. Zavartan szabadkoztam, hogy én valóban csak a villamost akartam elérni, aztán megint elköszöntem és felszálltam, most már tényleg elértem a villamost, ott előttük, mosolygó ábrásatoktól kísérve. Tudtom, hogy