Az őszinteség éjszakája; Q 5900

- 33 Ferenc : Kelemen: Ferenc : Kelemen: Kelemen: Bizony régen uram, de milyen szép volt* Milyen vidám volt a ház. /М ria észrevétlenül kilép a szobájából, az utolsó szavakat már hallja. Megáll az ajtó mellett - zárt, földig érő, testhezsimuló halvány lila, merészszabásu selyemruhát visel./ /merengve/ Mária... /ellágyultan/ M*ria kisasszony... De most, uram..• /érdeklődve/ De most? /hozzáhajol, halkan/ Uram, tennie kellene valamit... Ön, a régi barát, talán segithet rajtuk. Mintha gyűlölnék egymást. Ferenc: Kik? Kelemen: Péter ur és Mária kisasszony. Bocsánat. Én már mindig csak igy mondom. - Ugy vártuk őket. Régen nem jártak itt. Öreg vagyok, nincs családom, ha szabad igy mondanom, mintha a lányomat vártam volna, olyan örömmel, rendezkedtem, minden meglegyen. Hát maga csakugyan a családhoz tartozifc, Kelemen. Igy érzem. A szivemmel nézem őket. - Ha kettesben vannak, sohasem mosolyognak. Alig beszélnek. Ferenc: Mit csinálnak? Kelemen: Hallgatnak, ils, nem tudom, lehet, vén bolond vagyok már, olyan félelmetes ez a csenci. MintFerenc: Kelemen :