Kétféle (167 felvonásos színdarab); Q 5884

Lukácsy Nem tarthat már sokáig! Csak kidéiül az igazság! Nehe­zen, de kiderül. Jön a pasas lesunyt tekintettel, hogy igy-Ugy, méltóságos •uram, elnézést, hogy igy félreis­mertük, mire én azt mondom: hadnagy ur! Fátylat a múltra, bár ez most jó lecke volt maguknak, intő példa; egy haza­fi ártatlan szenvedése, aki... /morf on dirózva/ nem jó. Nem, az ember ne panaszkodjék, háborús időkben... Szóval: fő­hadnagy ur, én tántoríthatatlan hittel sz olgáltam a végső győzelmet! Lia, amikor a Kárpátoktól- az Adriáig egységbe forrt nemzetünk egy emberként tömörül a bolsevista­angolszász métely, a plutokrata-judeo-bolsevista ármány... ez sem jó. Nincs vége a mondatnak. Szóval: Százados ur! Én szabadulok! Legyen ez figyelmeztetés! Megvan! Röviden, katonásan! Őrnagy ur! Szabadulok. A mulasztóknak pedig itt a helyük! /morogva/ Ide valami nyomósabb kellene, ilyesmi: Az igazság vész-ökle az árulókra, a mulasztókra su j t ! /lépések zaja/ No jön, képzelem, hogy be lehet rezelve,.. Szóval akkor: Ezredes ur! Az igazság vész-ökle az árulókra és a gazem­berekre sujt ! Balogh /távolról, visszhangos, vésztjósló hangon/ Lukácsy! /hosszabb ideig csend, majd gyászos, de groteszk zene, végül hatalmas stilizált dörrenés, hosszabb csend/, Zoltán /kiveszi a kibontott pezsgősüveget Karsai kezéből/ Hát akkor a darab egészségére! Éljenek a zseniális szerzők, a még zseniálisabb szereplők, a legzseniálisabb direktor! Éljenek az élők és a halottak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom