Következmények; Q 5883

vigyáztam, hogy étel és pihenő nőikül egjk helyről se menjek tovább, Nem jutottam volna messzire, ígyszer z országúton baktattam, alkonyatkor, órezni lehetett a föld melegét, meg a lóhere nyári ill.tát, jó kedvem volt. Ezt a primitiv örömöt te sohasem fogod megérteni. Védekezésül használják a tompult, társadalomtól kegyvesztett, másodrendű polgárok. Ez a vedekezés mindenütt egyforma, csak éppen azt bonyolult eldönteni, kit lehet másodrendű polgárnak nevezni. Két hónapig egy útszéli .utó-csárdában laktam egy fiatal elvált asszonnyal. Azt akarta, legyen templomi esküvőnk és aztán hajrá gyereket. Egyéb hivatalos forma nem is érdekelue, csak z egyházi esküvő, A gyerekáldáshoz természetesen. Ott mindenki hisz Istenben, de nem ismerik, itt senki nem hisz benne, az embert t rtják Istennek és azt hiszik ismerik. Ki mondta Máriának, hogy meghaltam? Iván* Hallott a! Dávid« Kitől? Iván: Nem tudom, Dávid: Te mondtad? Iván: Nem, Dávid: Megkértél valakit - azok közül a valakik közül, akik mindig tudtak neked valamit mondani rólam, hogy meséljen egy szép, megható történetet а halálomról? Iván: Nem kértem meg senkit. Azt mon ták öngyilkos lettél és kórházban. vagy. Ez volt az utolsó hírünk felőled, mig haza nem jöttél, Dávid: Ezt például ki mondta? Iván: Már nem tudom, azt hiszem Róberttal, <_z öcséddel találkoztam egyszer .z utcán. Dávid: Ismered azt a nőt, ki Róberttel mászkál? Szőke, idősebb, mint Róbert. Nem о mesélte ezt az egész öngyilkos históriát? Iván: René? Dávid: Igen, Iván: Nem, nem б mesélte. Dávid: Ugyanis ő mentett meg. Valóban alig éltem, de а végleges halálhoz még mindig túlságosan sok élet volb bennem. Iván: Nézd Dávid, én nem ielejtettelek el és tulajdonképpen n gyón örültem, amikor meghallottam...