Gyászbeszéd; Q 5882

- 34 KARVEZETŐ: De elbitangolt minden sürgő-forgó bölcs láz itt... KAR: Most szomjas szivre, tág tüdőre vicsorogva vadászik. Sug az álnok, a dőre rombol, mind segit a zavarnak, s körénk rajoz, ragad reánk nyomban egy raj rögeszme. KARVEZETŐ: Ember, halld meg a szavunkat! /А priccsen fekvő Ember feltűnik/ KAR: Szentem, ne igyál a bálvány lábanyomából! Dőlj le, s ne hazudj, ha hazudni kell akarnod! KARVEZETŐ: Virrasszuk álmát! KAR: Segitsük ébren! KARVEZETŐ: Emeljük fel tekintetét! /Felsorakoznak, s a szinpad homálybaborult oldalán maradnak/ ISTEN /óvatosan, lábujjhegyen közeledik, többször körbejárja az alvót, aztán idétlen mozdulattal, egy ujjal megböki, de azonnal vissza is ugrik.Ezt többször megismétli!/ Ember...Hahó ! Ébredj föl. Itt vagyok, huhu! EMBER /fekve marad/: Ne bohóckodj, te is tudod, hogy nem alszom. ISTEN /zsörtölődve/: Te is tudod, te is tudod...mintha ez olyan egyszerű lenne...hogy gondoltad? Ide jövök és rögtön elkezdem a hegyibeszédet? EMBER: Miért? Nem igy tettél eddig is? Napfényországban, meg Lucifer fogságában? Emlékszel a telefonaidra? "XWQ 115, vétel!" Fuj. Nem szégyelled magad soha? ISTEN: Nem. Furcsa, mi? Bevallom, hogy nem. És csodálom, hogy nem érted az okát. Semmit nem értesz! Hát éppen neked magyarázzam? Á... EMBER: Pedig te ugy szeretsz magyarázni. Mindent meg tudsz magyaráz ni...