Intermezzo Horhosfalván; Q 5881

- 26 Kunos: Ma is szép. A haja hol fekete, hol vörös. Reggelenkint odaáll a filmgyár elé, várja, hogy kapjon egy kis statiszta szerepet. Ági: Mikor beszélt vele? Kunos: Amikor leszereltem, találkoztunk. Megint valami filmes társaságában volt. Legszívesebben bevertem volna a pofáját. Ragyásképű ronda ember volt. Csak messziről intett: szia, rövidesen hallasz rólam, Öreg fiu! Szerencsétlen, még mindig hitt abban, hogy ő egy rendkivüli tehetség. Ági: Hátha az. Csak tehetséges emberek tudnak ilyen fanatikusak lenni. Kunos: Nem igaz! Becsapták. Mindig becsapták, és kihasználták. Hat éve, hogy elkezdte. Ha tehetséges, miért nem lett valami belőle? Ági: Talán nem akadt olyan emberre, aki felfedezte volna benne a tehetséget és segitett volna rajta. Kunos: Inkább olyan emberre lett volna szüksége, aki megmondja neki, hogy a szép lábán és fején kivül nincs semmije. Igen, ezt kellett volna megmondani neki. De erre senki sem válalkozott, mert izgatta őket, a nő, hát fűtötték benne a becsvágyat. Eh, de minek erről beszélni, volt, elmúlt... Ági: V lóban elmúlt? Tegyük fel, egy napon maga elé állna és azt mondaná, visszajöttem hozzád. Elpazaroltam az életemből hat évet, de most már kinyilt a szemem, csak téged akarlak szeretni ezután. Mit csinálna? Kunos: Ez nem tartozik magára. Ági: Jó, nem tartozik rám. Mást kérdezek. Hát olyan nővel volt már dolga, aki magát szerette? Kunos: /feláll/ Miért ne lett volna, huszonöt éves vagyok. Ági: Jól van no, azért nem kell a plafonig ugrani. Kis puffancs. Most már kezdem érteni, miért Ölte me

g a novellájában azt a szerencsétlen asszonyt.