Te is adós vagy; Q 5845

32. Zsolt: Titian. Magda: Csak talán? Es vagy te. Zsolt: Nem. Biztosan. /Kis ideig gondolkozik, aztán belekezd/ Hát... te is tudod, hogyan vesztettem el a szüleimet. Magda: Ezt már mesélted. Bomba zuhant a házatokra. Zsolt: De az egyetlen bomba, elvétette a pilóta. Hem a mi falunknak szánta a dobást. Sem azelőtt, am azután egyetlen egyszer sem bombáztak. És éppen а mi házunk t találta el. Mlnkdetten szörnyethaltak. Én akkor az egyetemmel Nyugaton voltam. Mire visszatértem, sem volt ház, sem apám, fc«a anyám. Megbénultam, ztóa üvöltöz*il kezdtem a házunk romjai fölött. Az anyám nevét kiáltottam. Pedig szerettem az apám, de az anyámat hivtam. AZ a seb jobban fájt. Az anyám. Mindig őt кегеыкп. /Szünet/ Azóta is. /szünet* Közelebb lép Magdához./ Ezt meg akartam neked mondani akkor este. Éva nem volt az igazi. Ven anyámról egy fiatalkori fénykép /szünet/ és te nagyon hasonlítasz rá, /Magda kerüli Zsolt t lint с tét, ел nem veszi le róla a szemét/: A kórházban is meg tudtam volna mondani, ha meglátogatsz. Ha egyszer meglátogatsz. Magda: /Hirtelen kifakad/ Te magad okoztad a bajt! Te okoztad saját magadnak! Zsolt: /Meghunyászkodó, lázas bűntudattal/ Boosáss meg, Magda, nem akartam. Magda: Mit akarsz ezzel mondani? Zsolt: Anyámtól is mindig bocsánatot kérteta, ha ше,'haragítottam, vagy élszomoritott

ша a viselkedésemmel. Nem is tudom, mi van velem. Boldog vagyok, fcimoadhatatlamil boldog, hogy itt vagy. Már az első np találkozhattam veled, ez olyan most, mintha ebben a pillanatban léptem volna ki