Főnyeremény; Q 5837

91 A meghatottságtól egyikük sem tud szólni./ VÉKONY PÁL /Elérzékenyülve, könnyezve viszonozza az ölelést, csókolást. Majd két kezét gyöngéden a lány vállára téve, mélyen a szemébe néz, és el-elcsukló hangon megszólal./ Zsuzsikám!.. .Kislányom!.. .Napsugaram!.. ./Homlokon csókolja. Ismételten magáhozx öleli. Aztán kézen fogva a heverőhőz vezetij/Gyer?,kislányom, üljükk le és beszélgessünk! /Leülnek egymás mellé./ Már régen...Nagyon rége n nem beszélgettünk egymással. ZSUZSI /Fejét apja mellére hajijaiét kezével karjába kapaszkodik, ügy dobogott a szivam, hogy majdnem kiugrott a helyéhói, amikor beléptem ez előszobába és megláttam a kalapodat meg a ballonkabátodat. Röpített hozzád ez a sziv/ Rámutat szivére./,mint madarat a szárnya. VÉKONY PÁL /Magához öleli./ Eis madaram! ZSUZSI: Olyaű boldog vagyok, hogy hazajöttél, drága apukám!... VÉKONY PÁL /jelentős hangsúlyai/:Hazajöttem, kislányom.. .Hazajöttem.. .Jólesik hallani és ismételgetni ezt az öreg szót...Jólesik felfogni az értelmét és érezni a melegáégét...Bór más is...mindenki ugy tudná kimondani, mint te!.. .Smiwel-lélekkel! .. .Tiszta sziwel! .. .Az emberi szó arravaló, hogy összefűzze az embereket, szülőket és gyermekeket, testvéreket és barátokat, fiatalokat és öregeket, mint finom selyemszál a sokszínű, drága gyöngyszemeket...Mért is kever némelyik ember gyilkos mérget a szavaiba?.../Elmereng egy pillanatra, mintha megfeledkezett volna arról, hogy mór nincs egyedül./ ZSUZSI /Szeretettel emeli szemét a megtört öreg emberre. Kezével ősz haját simogatja./ Mért beszélsz olyan furcsán, drága apukám? VÉKONY PÁL /Ránéz, s ahogy tekintetük ujbél találkozik, másra tereli aszót./ Szived tisztesága és szépsége éppúgy ragyog most is a szemedben, mint ahogyan ragyogott akkor, amikor ugy...hat-hétéves korodban vártalak az iskola előtt, s te -kilépve az i3kola kapuján- mosolyogva rám -villantodtbad szived két ragyogó csillagát,. ,/kl ég egyszer megölelik, megcsókolják egymást./ ZSUZSI /Föláll és karórájára vet egy futó pillantást./ Mért is kell